Gyerekkel együtt lopta el az autót az ittas férfi, majd balesetezett és magára hagyta a sérült kicsit

Az ózdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a jogosítvánnyal sem rendelkező férfit, aki a gyanú szerint ittasan, egy engedély nélkül elvitt autóval szenvedett balesetet úgy, hogy a kocsiban benne ült az autó tulajdonosának 5 éves gyermeke is.

Az Ózdi Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett és járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves farkaslyuki férfival szemben. Az nyomozás adatai szerint az elkövető 2021. május 1-jén 18 óra körül Farkaslyukon, a Jázmin utcában parkoló egyik autóba beült, és a benne felejtett slusszkulccsal beindította, majd elhajtott a helyszínről.

A járműben a tulajdonos 5 éves gyermeke is benne ült. A gyanúsított pár száz méter haladás után egy árokba hajtott, és a kocsit – a könnyű sérülést szenvedett gyerekkel együtt segítségnyújtás nélkül – hátrahagyta.

A járőrök adatgyűjtésük során megállapították az elkövető kilétét, akit az otthonából – három órán belül – állítottak elő a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

Hirdetés
Fotó: police.hu
Forrás: police.hu


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan

    Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan


  • Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata

    Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata


  • Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött

    Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött


  • Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége

    Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége


  • Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon

    Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon


  • Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak

    Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak


  • Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál

    Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál


  • 170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla

    170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla


  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták


  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből


  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül