Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

Vasárnap délelőtt közlekedési baleset történt az M5-ös autópályán, Ócsa térségében.

Egy kisbusz és egy taxi karambolozott, majd a taxi az árokba hajtott, végül a tetejére borult. A helyszínre a fővárosi tűzoltók mellett a mentők is kiérkeztek. 

Összeütközött egy kisbusz és egy személyautó az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalán, Ócsa közelében vasárnap délelőtt – közölte a katasztrófavédelem.

A baleset az M5-ös autópálya 28-as és 29-es kilométerszelvénye között történt, a balesethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a járműveket.

Elnézést, ha zavaró!
Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet; kizárólag a reklámok segítik működésünket. Ha segítenél, mert fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket.
Hálásan köszönjük!

A kisbuszban egy gyerek kosárlabdacsapat 11 kis játékosa utazott, velük tartott edzőjük és a sofőr. – írta meg a Ripost. Információik szerint ők csodával határos módon, ép bőrrel úszták meg a a balesetet közülük senki nem sérült meg.

A Ripost fotókat is közölt a balesetről. Úgy tudják, hogy a taxiban, a sofőrön kívül, négyen utaztak, közülük mindenkit kórházba kellett szállítani. A baleset körülményeiről egyelőre nem lehet többet tudni, a történteket a rendőrség a későbbiekben szakértők bevonásával fogja vizsgálni.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • A trükkös fiúk megpróbáltak túljárni a rendőrök eszén, de nem sikerült

    A trükkös fiúk megpróbáltak túljárni a rendőrök eszén, de nem sikerült


  • Kis híján a tömegbe gázolt az ámokfutó, kerékpársávon hajtó smartos

    Kis híján a tömegbe gázolt az ámokfutó, kerékpársávon hajtó smartos


  • Kisiklott egy villamos Zuglóban. Busszal ütközött a Nagy Lajos király útján

    Kisiklott egy villamos Zuglóban. Busszal ütközött a Nagy Lajos király útján


  • Akkora fényshowt csináltak a hazai Teslások, hogy a holdról is látni lehetett

    Akkora fényshowt csináltak a hazai Teslások, hogy a holdról is látni lehetett


  • Percekig vizsgálta, simogatta a nyílt pálya közepén a szalagkorlátot az M85-ösön

    Percekig vizsgálta, simogatta a nyílt pálya közepén a szalagkorlátot az M85-ösön


  • Hatalmas erővel, szándékosan beletolatott a taxiba a hisztériázó nő Budapesten

    Hatalmas erővel, szándékosan beletolatott a taxiba a hisztériázó nő Budapesten


  • Hatéves kisfiút gázolt el egy terepjáró Hódmezővásárhelyen

    Hatéves kisfiút gázolt el egy terepjáró Hódmezővásárhelyen


  • A mélybe zuhant lakóbuszával egy magyar férfi Olaszországban

    A mélybe zuhant lakóbuszával egy magyar férfi Olaszországban


  • A farmosi Jason Statham ablakokat szállított

    A farmosi Jason Statham ablakokat szállított


  • Leugratott az emeletről, miután több autónak nekiment egy elszabadult Tesla Model S

    Leugratott az emeletről, miután több autónak nekiment egy elszabadult Tesla Model S


  • Porsche csapódott egy családi házba Izsákon

    Porsche csapódott egy családi házba Izsákon


  • Hatalmas balesetet rögzített a kamera az M0-son

    Hatalmas balesetet rögzített a kamera az M0-son


  • Egy rénszarvasok vontatta fogat borult árokba az M6-os autópályán Mikulás napján

    Egy rénszarvasok vontatta fogat borult árokba az M6-os autópályán Mikulás napján


  • Brutális éves parkolási engedély árakat hozott a Mikulás bizonyos ingatlanok esetében a 13. kerületben

    Brutális éves parkolási engedély árakat hozott a Mikulás bizonyos ingatlanok esetében a 13. kerületben


  • Elvették a jogosítványát, majd kettévágta a Suzukiját, aztán a vastelepre indult vele, hogy leadja

    Elvették a jogosítványát, majd kettévágta a Suzukiját, aztán a vastelepre indult vele, hogy leadja