Gyalogosnak álcázott testkamerás rendőrök toppannak az autósok elé a zebrán

Az Economx.hu olvasója számolt be a portálnak a módszerről, amelybe bele is futott és meg is büntették.

Kifejtette, hogy nem tetszik neki a módszer, sőt egyenesen balesetveszélyesnek tartja.

Történt ugyanis, hogy Pilisvörösvár belterületén, a 10-es főúton hirtelen a kijelölt gyalogátkelőnél egy bokor mögül elé lépett egy gyalogos, amire állítása szerint nem tudott időben reagálni, ezért kikerülte, és tovább haladt.

Hirdetés

Nem sokkal távolabb rendőrök várták az út mellett, félreállították, és megbüntették 20 ezer forintra, amiért nem megfelelő módon közelítette meg a zebrát.

Tény, hogy a gyalogosgázolások megelőzése érdekében az Országos Rendőr-főkapitányság gyakran indít olyan balesetmegelőzési akciókat, melyek során a hatóság nagy figyelmet fordít mind a gyalogosok, mind a járművezetők szabálykövető magatartásának ellenőrzésére a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek közelében.

A tapasztalatok szerint az autósok egy része ugyanis nem megfelelő módon közelíti meg a zebrát.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság az Economx megkeresésére válaszban kikérte magának, hogy balesetveszélyt előidéző intézkedés felől érdeklődött a híroldal.

Hangsúlyozták, hogy elsősorban az a járművezető idéz elő balesetveszélyes helyzetet, aki nem a KRESZ szabályai szerint közelít meg egy gyalogos-átkelőhelyet, főleg, ha a látási viszonyok nem tökéletesek, például sötétedés idején.

Tarthatatlan és felháborító, hogy a közlekedés legvédtelenebb résztvevői, a gyalogosok szinte az életükért küzdenek egy-egy zebrán áthaladáskor

– tették hozzá

VIDEÓ: Akkora gázolást védett ki a gyalogos a rakparton, hogy kettévágnánk a skodás jogsiját

Egyetlen helyszínen három óra alatt 27 autóst büntettek meg a téli szürkület beállta után a kijelölt gyalogátkelőhely semmibe vétele miatt.

Arról is beszámoltak, hogy a testkamerával felszerelt civil ruhás rendőrök mindig nagyon óvatosak az ilyen jellegű balesetmegelőzési akcióknál.

Hirdetés

„Sajnos azt tapasztaltuk, hogy kollégáink többször csak azért úszták meg az ütközést, mert ők voltak óvatosabbak és figyelmesebbek, megálltak a zebra közepén, hogy az érkező és nem fékező járművek ne gázolják el őket” – írták meg.

A már említett pilisvörösvári zebránál a rendőrség 2023. december 15-én három órás akciót tartott. 180 perc alatt 27 szabályszegő sofőrrel találkoztak, ők mind figyelmen kívül hagyták a gyalogosok elsőbbséget.

Ez azt jelenti, hogy a járőrök átlagosan hatpercenként osztottak bírságot, ami 20 ezerrel forinttal számolva 540 ezer forintot jelent, vagyis három óra alatt több mint félmillió forintot kaszált az állam a szabálytalankodó sofőrökön. - közölte az Economx

BORÍTÓKÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ: Akkora gázolást védett ki a gyalogos a rakparton, hogy kettévágnánk a skodás jogsiját - VIDEÓ

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan

    Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan


  • Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata

    Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata


  • Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött

    Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött


  • Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége

    Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége


  • Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon

    Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon


  • Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak

    Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak


  • Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál

    Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál


  • 170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla

    170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla


  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták


  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből


  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül