Guggolva távcsöves puskát tartott az elhaladó gépjárművekre és a rendőröket is fenyegette

2024. április 8-án, délután, arról érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy egy Pest vármegyei település kereszteződésében, a 10-es főút melletti járdán, egy férfi a kerítés tövében guggolva távcsöves puskát tart az elhaladó gépjárművekre.

Két rendőr érkezett a helyszínre, akik szolgálati gépkocsijukkal 5 méterre megállva a férfitól, életük kockáztatásával, a közlekedők védelme érdekében felhívták magukra a figyelmet, és felszólították a férfit, hogy a veszélyeztető magatartásával hagyjon fel, és dobja el a fegyvert.

Az elkövető nem tett eleget a rendőri felszólításnak, és a fegyvert az egyik rendőrre irányította úgy, hogy közben a távcsőbe nézett, majd azzal követte a járőr mozgását. A hivatalos személy erre kitérő mozdulatot tett, majd váratlanul megközelítette a férfit, megragadta a fegyver csövét, azt felfelé tolta, és járőrtársa közreműködésével az elkövetőt megbilincselte.

A megalapozott gyanú szerint az ittas állapotban lévő, ötvenes évei elején járó férfi egy engedély nélkül tartott lőfegyvernek minősülő kispuskával legalább 10 percen keresztül veszélyeztette a gépkocsival közlekedő személyek, továbbá a rendőrök életét és testi épségét.

Hirdetés

Az igazságügyi fegyverszakértő elsődleges megállapításai szerint a fegyverben elhelyezett három darab töltény lőszernek minősül, – amelyek megszerzéséhez szintén engedélyre van szükség – a puska üzemképes, a kilőtt lövedék energiája az élet kioltásához elegendő.

A nyomozó ügyészség intézkedett az elkövető őrizetbe vételére, a fegyver lefoglalására, gyanúsítottként hallgatta ki a férfit fegyveresen elkövetett hivatalos személy elleni erőszak, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés, valamint közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt, majd indítványozta letartóztatását. A személyi szabadságot érintő kényszerintézkedés tárgyában a bíróság ma dönt. – közölte az Ügyészség

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kamera rögzítette: Elvesztette uralmát a pickup sofőrje az M5-ösön

    Kamera rögzítette: Elvesztette uralmát a pickup sofőrje az M5-ösön


  • Soroksári frontális ütközés: Egyéves gyermek is megsérült a balesetben

    Soroksári frontális ütközés: Egyéves gyermek is megsérült a balesetben


  • Halálra gázolt egy nőt. Azt hitte egy őz volt és továbbhajtott

    Halálra gázolt egy nőt. Azt hitte egy őz volt és továbbhajtott


  • Rombolt a BMW-vel, majd el akart tűnni, de felvette a kamera

    Rombolt a BMW-vel, majd el akart tűnni, de felvette a kamera


  • Ronggyá törtek egy Porschét Tarján térségében

    Ronggyá törtek egy Porschét Tarján térségében


  • Benéztek a kocsiba a rendőrök – Nem bírták ki röhögés nélkül

    Benéztek a kocsiba a rendőrök – Nem bírták ki röhögés nélkül


  • Lézerrel „támadt” a Peugeot sofőrje az M2-esen

    Lézerrel „támadt” a Peugeot sofőrje az M2-esen


  • Várj! Emiatt pillanatnyilag még nem lehet LED-et építeni a halogénfényszórós autókba Magyarországon

    Várj! Emiatt pillanatnyilag még nem lehet LED-et építeni a halogénfényszórós autókba Magyarországon


  • Bent maradt a sérült járműben. Hatalmas sebességgel belerohantak az M3-ason

    Bent maradt a sérült járműben. Hatalmas sebességgel belerohantak az M3-ason


  • Friss hírek Sallai Nóra állapotáról. A történtek ellenére pozitív és elszánt

    Friss hírek Sallai Nóra állapotáról. A történtek ellenére pozitív és elszánt


  • Hat gépjármű ütközött össze az M3-ason. Teljes útzár!

    Hat gépjármű ütközött össze az M3-ason. Teljes útzár!


  • Ekkora “padkázást” még nem láttunk. Elől-hátul tetemes a kár

    Ekkora “padkázást” még nem láttunk. Elől-hátul tetemes a kár


  • Két hónapra búcsúzhat a jogosítványától egy ilyen manőver miatt

    Két hónapra búcsúzhat a jogosítványától egy ilyen manőver miatt


  • Orbán Viktor kiakadt az üzemanyagár alakulása miatt

    Orbán Viktor kiakadt az üzemanyagár alakulása miatt


  • 282 km/h sebességgel, a kábelekbe kapaszkodva utazott egy magyar férfi a vonaton Németországban

    282 km/h sebességgel, a kábelekbe kapaszkodva utazott egy magyar férfi a vonaton Németországban