A gépkocsitüzek többsége megelőzhető lenne, rendszeres odafigyeléssel

A Győr-Moson-Sopron megyei tűzoltóság statisztikai adatai azt mutatják, hogy a gépjárműtüzek száma 2015 óta folyamatosan növekszik.

Leggyakrabban a motortérben, valamilyen elektromos berendezésnél illetve az üzemanyag betöltő nyílásnál alakul ki tűz, ebből pedig az következik, hogy az autó rendszeres ellenőrzése, karbantartása segíthet az ilyen esetek elkerülésében.

Az alkatrészek elhasználódása, valamilyen törés vagy szerelési hiba könnyen okozhat problémát. Elég akár egy kis szikra és a motortérben lévő rengeteg műanyag szigetelésen és kábelen keresztül a tűz hamar szét is tud terjedni.

Fontos, hogy az autónk átnézését, szerelését mindig bízzuk szakemberre, mivel az otthoni barkácsolás is okozhat laza kötéseket, hibákat, komoly problémákat.

Mindig ügyeljünk rá, hogy az olaj és az üzemanyag is csak és kizárólag a tartályba kerüljön betöltés közben. Amennyiben mégis mellé folyik, mindenképpen tisztítsuk meg a felületet, a feleslegtől.

Ajánlott egy kisebb, hordozható tűzoltókészülék autónkban való elhelyezése, mellyel a kisebb tüzek még könnyen megfékezhetők. Amennyiben a lángok már szétterjedtek és úgy látjuk, nincs esély az eloltásra, inkább menjünk a gépjárműtől biztonságos távolságba, a testi épségünk többet ér, mint az autónk!

Tehát röviden összefoglalva:

  • Rendszeresen ellenőriztessük, tartsuk karban autónkat
  • Az ellenőrzést mindig szakember végezze
  • Érdemes egy hordozható tűzoltókészülék elhelyezése az autóban, könnyen elérhető helyen
  • Ha a lángok már túl nagyok, hogy eloltsuk, menjünk biztonságos távolságba és inkább a testi épségünk megóvására koncentráljunk

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel

    Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel


  • Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben

    Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben


  • Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában

    Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában


  • Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé

    Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé


  • Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült

    Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült


  • Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán

    Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán


  • Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán

    Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán


  • Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése

    Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése


  • Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten

    Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten


  • Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban

    Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban


  • Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok

    Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok


  • Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje

    Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje


  • Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet

    Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet


  • Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban

    Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban


  • Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte

    Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte