GÉMOSZ: szabadon választhatnak alkatrészkereskedőt az autósok és ezért nem érheti őket hátrány a biztosítónál

Szabadon választhatnak alkatrészkereskedőt az autósok a javításoknál és ezért nem érheti őket hátrány a biztosítónál – közölte a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ) szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint több száz baleset összegyűjtött adatai alapján a szövetség megbízásából peres eljárás indult az Uniqa Biztosítóval szemben, mert kárrendezéskor a biztosító a javításnál felhasznált alkatrészek árát csak 10 százalékkal csökkentett értéken térítette meg a vétlen károsultak és a javítók részére, amennyiben azok nem az általa kijelölt alkatrészkereskedőnél vásároltak.

A biztosító felülvizsgálati kérelemmel a Kúriához fordult, miután nem fogadta el, hogy a Fővárosi Törvényszék megerősítette az első fokú bíróság döntését, amelyben az helyt adott az autósok keresetének, míg a biztosító által benyújtott fellebbezést alaptalannak találta.

A GÉMOSZ közleménye szerint a Kúria most kézbesítette további jogorvoslati kérelemmel már nem támadható határozatát, amellyel fenntartotta a szövetség keresetének helyt adó jogerős ítéletét.
A Kúria az Uniqa felülvizsgálati kérelmével szemben egyebek között megerősítette, illetve megállapította, hogy nem tartozik a kárt szenvedett autósok kárenyhítési kötelezettségének körébe, hogy a biztosító által önkényesen előírt alkatrészszállítóval szerződjenek és nem lehet felróni ellenük, hogy a kiírt piaci áron rendelik meg a javítási munkát.

Hirdetés

A Kúria döntése értelmében nem lehet a károsultaktól megkövetelni, hogy olyan márkaszervízben javíttassák a balesetben sérült gépkocsit, amely az alperes biztosító által kijelölt alkatrészkereskedőktől szerzi be az alkatrészeket, ez olyan többlet kötelezettséggel és teherrel járna, amelynek viselése nem várható el a károsultaktól.

A Kúria döntésében arra is rámutatott, hogy az Uniqa Biztosító által kialakított, majd később megszüntetett kárrendezési gyakorlat nem szolgálja a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás intézményének célját és rendeltetését.

A Kúria döntésére tekintettel remélhető, hogy a jövőben nem fog megjelenni hasonló, a károsult autósok jog védte érdekeit mellőző visszaélés, nemcsak a perben érintett, hanem az összes többi gépjármű biztosító terveiben sem – olvasható a GÉMOSZ közleményében.

 Borítóképünk illusztráció /pexels/Forrás: MTI


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kamera rögzítette: Elvesztette uralmát a pickup sofőrje az M5-ösön

    Kamera rögzítette: Elvesztette uralmát a pickup sofőrje az M5-ösön


  • Soroksári frontális ütközés: Egyéves gyermek is megsérült a balesetben

    Soroksári frontális ütközés: Egyéves gyermek is megsérült a balesetben


  • Halálra gázolt egy nőt. Azt hitte egy őz volt és továbbhajtott

    Halálra gázolt egy nőt. Azt hitte egy őz volt és továbbhajtott


  • Rombolt a BMW-vel, majd el akart tűnni, de felvette a kamera

    Rombolt a BMW-vel, majd el akart tűnni, de felvette a kamera


  • Ronggyá törtek egy Porschét Tarján térségében

    Ronggyá törtek egy Porschét Tarján térségében


  • Benéztek a kocsiba a rendőrök – Nem bírták ki röhögés nélkül

    Benéztek a kocsiba a rendőrök – Nem bírták ki röhögés nélkül


  • Lézerrel „támadt” a Peugeot sofőrje az M2-esen

    Lézerrel „támadt” a Peugeot sofőrje az M2-esen


  • Várj! Emiatt pillanatnyilag még nem lehet LED-et építeni a halogénfényszórós autókba Magyarországon

    Várj! Emiatt pillanatnyilag még nem lehet LED-et építeni a halogénfényszórós autókba Magyarországon


  • Bent maradt a sérült járműben. Hatalmas sebességgel belerohantak az M3-ason

    Bent maradt a sérült járműben. Hatalmas sebességgel belerohantak az M3-ason


  • Friss hírek Sallai Nóra állapotáról. A történtek ellenére pozitív és elszánt

    Friss hírek Sallai Nóra állapotáról. A történtek ellenére pozitív és elszánt


  • Hat gépjármű ütközött össze az M3-ason. Teljes útzár!

    Hat gépjármű ütközött össze az M3-ason. Teljes útzár!


  • Ekkora “padkázást” még nem láttunk. Elől-hátul tetemes a kár

    Ekkora “padkázást” még nem láttunk. Elől-hátul tetemes a kár


  • Két hónapra búcsúzhat a jogosítványától egy ilyen manőver miatt

    Két hónapra búcsúzhat a jogosítványától egy ilyen manőver miatt


  • Orbán Viktor kiakadt az üzemanyagár alakulása miatt

    Orbán Viktor kiakadt az üzemanyagár alakulása miatt


  • 282 km/h sebességgel, a kábelekbe kapaszkodva utazott egy magyar férfi a vonaton Németországban

    282 km/h sebességgel, a kábelekbe kapaszkodva utazott egy magyar férfi a vonaton Németországban