Galvani-híd helyett Új Duna-híd épül és ezermilliárd megy útfejlesztésre – döntött a kormány

Új Duna-híd lesz a neve a Galvani utca – Illatos út vonalában megépítendő új hídnak, a korábbi dokumentumokban szereplő Galvani-híd helyett, továbbá több közúti finanszírozásról is döntött a kormány.

A Magyar Közlönyben megjelent határozat újra megerősíti azt – amit korábban több határozatban is megtett a kormány -, hogy a

Galvani utca – Illatos út vonalában épüljön egy új – a kötöttpályás közlekedéssel együtt 2×3 forgalmi sávos – Duna-híd. A tervezést megelőzően nemzetközi tervpályázatot kell hirdetni (erre is volt már korábban határozat).

A kormány most követelményként állította, hogy az építési engedélyezési tervdokumentáció elkészítését megelőzően a kapcsolódó úthálózat tervezését úgy kell megvalósítani, hogy az  figyelemmel legyen a  fejlesztéssel érintett természeti értékekre, a zöldfelületek és a környék lakói életminőségének megőrzésére, javítására. Ezért a tervezés során meg kell vizsgálni az ezt lehetővé tevő kiegészítő vagy alternatív műszaki megoldásokat is.

A Napi.hu is hírül adta tavaly decemberben, hogy nemzetközi tervpályázatot fognak kiírni a Galvani-híd megvalósítására, a pályázat lebonyolításához 441 millió forintot bocsát rendelkezésre a kormány. A KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (KKBK Nonprofit Zrt.) útján, Budapest főpolgármesterének bevonásával folytatják majd le a híd megvalósítására vonatkozó nemzetközi tervpályázati eljárást.

A kormány mostani határozatában megszabta a kiemelt közúti projektek kiadási előirányzatát is, évenkénti bontásban. Így jövőre 266 milliárd, 2019-ben 386 milliárd, 2020-ban 198 milliárd, 2021-ben 134 milliárd, míg 2022-ben 61 milliárd forint fordítható erre a célra.

A kulcsfontosságú budapesti közlekedési beruházások előkészítésére pedig a jövő évre 2 milliárd 575 millió, 2019-re pedig 2 milliárd 57 millió forintot hagyott jóvá a kormány.

Forrás: http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/galvani-hid_helyett_uj_duna-hid_epul_es_ezermilliard_megy_utfejlesztesre_dontott_a_kormany.653228.html#

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Letarolt egy oszlopot és több fát, majd a járdán állt meg a busz Kispesten. Két autóval ütközött

    Letarolt egy oszlopot és több fát, majd a járdán állt meg a busz Kispesten. Két autóval ütközött


  • Elképesztő jelenet a 3-as főúton: Nem tudta befejezni az előzést egy Opel Corsa

    Elképesztő jelenet a 3-as főúton: Nem tudta befejezni az előzést egy Opel Corsa


  • Meglepődtek a rendőrök: Szögekkel tűzdelte tele gumiabroncsát egy sofőr Borsodban

    Meglepődtek a rendőrök: Szögekkel tűzdelte tele gumiabroncsát egy sofőr Borsodban


  • Sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában

    Sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában


  • Autója után kötötte saját kutyáját, mert haragudott az állatra

    Autója után kötötte saját kutyáját, mert haragudott az állatra


  • Helyszínelő rendőrt gázolt el egy sofőr

    Helyszínelő rendőrt gázolt el egy sofőr


  • Egy kulcs vezethet az audis ámokfutó nyomára. A vétlen járműben heten sérültek meg

    Egy kulcs vezethet az audis ámokfutó nyomára. A vétlen járműben heten sérültek meg


  • Hatalmas jégtömb zuhant le egy Gyömrői útra kikanyarodó kamionról Kőbányán

    Hatalmas jégtömb zuhant le egy Gyömrői útra kikanyarodó kamionról Kőbányán


  • Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara az autópályán

    Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara az autópályán


  • Bamba sofőrök, hatalmas ütközések az autópályákon

    Bamba sofőrök, hatalmas ütközések az autópályákon


  • Súlyos baleset történt az 51-esen

    Súlyos baleset történt az 51-esen


  • Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton

    Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton


  • Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg

    Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg


  • Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor

    Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor


  • Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt

    Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt