Fürjes Balázs szerint a dugódíj nem megoldás, a Galvani híd megépítésére és fejlesztésekre lenne inkább szükség

Fürjes Balázs szerint közelednek az álláspontok, lát már esélyt arra, hogy Karácsony Gergely támogatását élvezze a projekt.
Kedd délután egyeztetett a kormány Budapest Fejlesztési Központja a főváros és az érintett kerületek vezetésével a Galvani híd megvalósításáról. Tegnap óta optimistább vagyok és látok esélyt rá, hogy megkapjuk a Főpolgármester támogatását a Galvani híd tervezésének befejezéséhez, az engedélyek kiadásához. Döntés még nincs, de haladunk  -Írta Fürjes Balázs facebook bejegyzésében.

Mint kifejtette:

Az új Galvani híd segítséget nyújtana szinte mindenkinek, mert csökkentené a belváros forgalmát.

Mivel azoknak, akik délen akarnak átkelni a Dunán, nem kell már beljebb menniük, hogy hidat találjanak. Így jelentősen – akár napi 50-60 ezer autóval! – csökken majd a belvárosi Duna-hidak és a belső Üllői út forgalma.

Az államtitkár szerint a megoldás nem a dugódíj és egyéb kényszerítő intézkedések bevezetése, ezért három javaslata van:

  1. A tömegközlekedés továbbfejlesztése
  2. A hiányzó P+R- és B+R-parkolók megépítését a külső csomópontokon és a vasútvonalak mentén. Itt az utazók kényelmesen és biztonságosan tudják letenni a biciklijüket és az autójukat, és könnyen át tudnak szállni a buszra, metróra, villamosra, vasútra.
  3. külső városrészeket összekötő, ma még hiányzó dunai peremhidak és a hozzájuk kapcsolódó gyűrűirányú körutak megépítése.
Hirdetés

Fürjes elmondta, úgy tűnik a legfontosabb dologban egyetértenek a fővárossal:

Budapest nem csak a belvárosból áll. Budapest minden polgára, városrésze és kerülete egyenrangú. A külső kerületekben és az agglomerációban élőket is megilletik a jó életkörülmények és a jó közlekedés.

Fontosnak tartja azt is, hogy a külső kerületben élők támogatása ne csak egy kampányígéret, egy üres frázis legyen, hanem a gyakorlati tettekben is megnyilvánuló városépítés! Ezért van szükség Budapesten a Galvani híd és a hozzá kapcsolódó levezető út megépítésére.

 


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján


  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt


  • Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr

    Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr


  • Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon

    Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon


  • Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány

    Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány


  • Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet

    Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet


  • Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte

    Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte


  • Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit

    Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit


  • Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában

    Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában