Fotókat közölt a rendőrség a roncsokról. Ennyi maradt az autókból az újpesti baleset után. Egy ember meghalt

Mint arról reggel mi is beszámoltunk, tegnap este súlyos baleset történt Újpesten, a Rózsa utca-Deák utca sarkánál.

A gyanú szerint halálos közúti balesetet okozott, több autót összetört, majd kocsiját hátrahagyva távozott a helyszínről egy férfi Budapest IV. kerületében.

A Mercedessel közlekedő sofőr január 22-én este fél nyolc után Újpesten haladt a Rózsa utcában, az Árpád út felől a Görgey Artúr utca irányába. A Deák Ferenc utca – Rózsa utca kereszteződésében nekiütközött egy autónak, ami egy villanyoszlopnak csapódott.

A balesetet okozó autós ezután másik két személygépkocsinak is nekiütközött, amelyek közül az egyik egy busznak sodródott.
A balesetben összesen négy személygépjármű, és egy busz tört össze, a feltételezett okozó – autóját hátrahagyva – gyalogosan elhagyta a helyszínt. Adatait nem adta meg, és arról sem győződött meg, hogy megsérült-e valaki?

A karambol során egy 45 éves férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt; 14 éves kislányát könnyű sérülésekkel vitték kórházba a mentők. Továbbá egy nő szintén megsérült az ütközésben.

– közölte a BRFK Facebook posztjában.

Hirdetés
Fotó: BRFK
Fotó: BRFK

„Pár másodperccel a baleset után szaladtam az ablakhoz, hogy mi volt ez a hatalmas csattanás.Az emberek segíteni mentek a vétlen sofőr autójához, illetve a másik 2 autóhoz is. Rengeteg férfi rohant oda, egyből mentőt hívtak. Segíteni próbáltak a férfinak illetve a kislánynak. A buszon ülők valószínűleg nem is látták, hogy ki volt a hibás.

Akik a másik 2 autóban ültek, nekik a sokktól nem gondolnám, hogy ez volt az első gondolatuk, hogy szaladjanak utána.Rettentő gyorsan történt minden.”

Még én sem láttam, hogy ki szaladt el, pedig telibe ráláttam az egész helyszínre. Az ordibálást hallottam, de annyira sok ember lepte el a baleset helyszínét a segítségnyújtás miatt, hogy képtelenség lett volna megmondani, hogy kitől jön a hang. Szóval reménykedjünk, hogy meglesz ez a féreg!”

– írta meg az egyik kommentelő szemtanú.

Fotó: BRFK
Hirdetés
Fotó: BRFK
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg

    Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg


  • Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót

    Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót


  • Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik

    Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik


  • Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton

    Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton


  • 2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta

    2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta


  • Barátnőjéhez indult szilveszterezni – Halálos balesettel zárult 2024

    Barátnőjéhez indult szilveszterezni – Halálos balesettel zárult 2024


  • Autósokat riogat a heges arcú fantom. Életveszélyes trükkökkel próbálja megállítani a sofőröket

    Autósokat riogat a heges arcú fantom. Életveszélyes trükkökkel próbálja megállítani a sofőröket


  • Kétszer hatalmasat büntetőfékezett, de valamivel nagyon nem számolt. Instant karma…

    Kétszer hatalmasat büntetőfékezett, de valamivel nagyon nem számolt. Instant karma…


  • A Dunába hajtott egy autó vasárnap délután Dunaújvárosnál

    A Dunába hajtott egy autó vasárnap délután Dunaújvárosnál


  • Best of idióták! Szilveszteri különkiadás… BÚÉK :)

    Best of idióták! Szilveszteri különkiadás… BÚÉK 🙂


  • Hatalmas ütközés volt a 3. kerületben. Felvételt tettek közzé a mentésről

    Hatalmas ütközés volt a 3. kerületben. Felvételt tettek közzé a mentésről


  • Hatalmas baleset történt a Nagykörúton. Villamos ütközött személyautóval

    Hatalmas baleset történt a Nagykörúton. Villamos ütközött személyautóval


  • Gyorsvonat elé hajtott egy autó. Utasai súlyosan megsérültek

    Gyorsvonat elé hajtott egy autó. Utasai súlyosan megsérültek


  • Január 1-től még jobban szívhatják a fogukat az autósok

    Január 1-től még jobban szívhatják a fogukat az autósok


  • 2024 legnagyobb lebukásai! A fedélzeti kamera nem kegyelmezett idén sem. Rengeteg eljárás indult!

    2024 legnagyobb lebukásai! A fedélzeti kamera nem kegyelmezett idén sem. Rengeteg eljárás indult!