Hirdetés

Hírek
FOTÓK: Vonattal ütközött, majd elszaladt a helyszínről – A jogsi, a kötelező biztosítás és a műszaki is hiányzott
FOTÓK: Vonattal ütközött, majd elszaladt a helyszínről – A jogsi, a kötelező biztosítás és a műszaki is hiányzott
Hirdetés

A gyanú szerint a 23 éves férfi aznap vásárolta az autóját, de nem jutott messzire vele. Összeütközött egy vonattal, majd kiszállt a kocsiból és elfutott a helyszínről – írja a police.hu

A rendőrségre 2020. szeptember 19-én 21 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy Konyár belterületén nekiütközött egy vonat egy személyautónak. Az egyenruhások a helyszínre mentek és látták, hogy a vonaton senki nem sérült meg, azonban a gépkocsit már üresen találták. Azonnal a sofőr keresésébe kezdtek és fél órán belül azonosították a 23 éves helyi lakost, akit még a közelben elfogtak.

Mint kiderült, a fiatal férfinak nem csak az volt az egyetlen mulasztása, hogy nem adta meg az elsőbbséget a vonatnak.

A rendőrök megállapították azt is, hogy a sofőr soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel, az autója ki volt vonva a forgalomból, valamint kötelező felelősségbiztosítással sem rendelkezett.

Ha ez nem lett volna elég, a kocsi hátsó ülésén egy zsák vágott dohányt is találtak, amit átadtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal illetékeseinek.

Hirdetés

Gyanúsítotti kihallgatásán az autó vezetője beismerő vallomást tett, és elmondta, hogy az autót aznap vásárolta. Gondatlanságból elkövetett vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény vétség miatt indított eljárást vele szemben a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság.

A rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az ügyészségnek.

Forrás: police.hu


MEGOSZTOM:


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés