FOTÓK: Visszamentek a tetthelyre a korábban megzavart katalizátor tolvajok, de már várták őket a rendőrök

A rendőrök öt főt vettek őrizetbe, akik Tatabányán egy jármű katalizátorát akarták ellopni, azonban őket megzavarták a bűncselekmény közben. Később visszatértek, de ekkor már várták őket a rendőrök.

Öt férfi érkezett Tatabányára 2021. május 16-án késő éjszaka egy személyautóval. Nem céltalanul akartak bolyongani a városban, hiszen a csomagtartóban akkumulátoros fűrész, tartalék fűrészlapok és kesztyűk, valamint autóemelő volt. Egy járművet kiválasztottak, aminek a katalizátorát akarták ellopni.

A kiszemelt gépkocsit megemelték, és a fűrésszel a kipufogó cső átvágását megkezdték. Egy szolgálaton kívüli rendőr észlelte a furcsa zajt és fényeket, ekkor értesítette a kollégáit. Az elkövetők félbehagyták a munkát, majd sietve  távoztak.

A kiérkező rendőrök megtalálták a megemelt, rongált járművet. A rendőrök visszavárták a tetteseket, a számításuk beigazolódott. Egy fehér színű személygépkocsit vontak intézkedés alá május 17-én 0 óra 20 perckor, amiben egy 52 éves, 41 éves, 40 éves, 30 éves és egy 24 éves férfi tartózkodott.

A kérdésekre eltérő válaszokat adtak, a rendőrök a járműben megtalálták az akkumulátoros szerszámot és a kiegészítőket.

Fotó: police.hu

Azt is megállapították, hogy a 30 éves sofőr a járművezetés eltiltás hatálya alatt áll.

Hirdetés

Az oroszlányi lakosokat a Tatabányai Rendőrkapitányságra előállították és őket a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. Ellenük lopás bűntett kísérlet miatt indult büntetőeljárás. A rendőrök a bűncselekményhez használt eszközöket lefoglalták. Az öt férfi már nem volt ismeretlen a rendőrök előtt. A rendőrség őket őrizetbe vette és kezdeményezte, hogy a Tatabányai Járási Ügyészség tegyen indítványt a letartóztatásukra. A tatabányai rendőrök az elmúlt hetekben szintén elfogtak olyan személyeket, akik katalizátort loptak.

Fotó: police.hu
Fotó: police.hu
Forrás: police.hu


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón

    A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón


  • Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót

    Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót


  • 17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin

    17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin


  • Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében

    Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében


  • Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren

    Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren


  • Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett

    Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett


  • Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó

    Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó


  • Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr

    Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr


  • 250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége

    250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége


  • Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben

    Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben


  • Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették

    Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették


  • Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél

    Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél


  • Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban

    Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban


  • Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit

    Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit


  • Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén

    Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén