FOTÓK: Útközben kezdett vitatkozni a pár, a vége az lett, hogy fejtetőre borultak az autóval

Kocsiban, menet közben veszett össze egy pár Békés megyében. A férfi vezetett, a mellette ülő nő pedig kiabált, hadonászott és eközben belekapott a kormányba. Emiatt lementek az útról és felborultak. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte – írja a police.hu

Veszekedés vezetett súlyos balesethez 2021. augusztus 5-én Békés megyében. Egy férfi és egy nő autóval Újkígyós külterületén a Csanádapácai út felé tartottak, amikor vitatkozni kezdtek. A férfi vezetett, a jobb első ülésen ülő nő pedig kipakolta a kesztyűtartót, kiabált, hadonászott és eközben belekapott a kormányba.

Emiatt letértek az útról, és az autó felborult. A pár mindkét tagja megsérült, a nő súlyosan, a férfi könnyebben.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság a nő ellen a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított. Az ügy vizsgálata befejeződött, a rendőrség az eljárás iratait 2021. december 27-én továbbította az ügyészségre.

Hirdetés
Fotó: police.hu
Forrás: police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Porsche zuhant a Feneketlen-tóba Gödön

    Porsche zuhant a Feneketlen-tóba Gödön


  • Kamera rögzítette: Elvesztette uralmát a pickup sofőrje az M5-ösön

    Kamera rögzítette: Elvesztette uralmát a pickup sofőrje az M5-ösön


  • Soroksári frontális ütközés: Egyéves gyermek is megsérült a balesetben

    Soroksári frontális ütközés: Egyéves gyermek is megsérült a balesetben


  • Halálra gázolt egy nőt. Azt hitte egy őz volt és továbbhajtott

    Halálra gázolt egy nőt. Azt hitte egy őz volt és továbbhajtott


  • Rombolt a BMW-vel, majd el akart tűnni, de felvette a kamera

    Rombolt a BMW-vel, majd el akart tűnni, de felvette a kamera


  • Ronggyá törtek egy Porschét Tarján térségében

    Ronggyá törtek egy Porschét Tarján térségében


  • Benéztek a kocsiba a rendőrök – Nem bírták ki röhögés nélkül

    Benéztek a kocsiba a rendőrök – Nem bírták ki röhögés nélkül


  • Lézerrel „támadt” a Peugeot sofőrje az M2-esen

    Lézerrel „támadt” a Peugeot sofőrje az M2-esen


  • Várj! Emiatt pillanatnyilag még nem lehet LED-et építeni a halogénfényszórós autókba Magyarországon

    Várj! Emiatt pillanatnyilag még nem lehet LED-et építeni a halogénfényszórós autókba Magyarországon


  • Bent maradt a sérült járműben. Hatalmas sebességgel belerohantak az M3-ason

    Bent maradt a sérült járműben. Hatalmas sebességgel belerohantak az M3-ason


  • Friss hírek Sallai Nóra állapotáról. A történtek ellenére pozitív és elszánt

    Friss hírek Sallai Nóra állapotáról. A történtek ellenére pozitív és elszánt


  • Hat gépjármű ütközött össze az M3-ason. Teljes útzár!

    Hat gépjármű ütközött össze az M3-ason. Teljes útzár!


  • Ekkora “padkázást” még nem láttunk. Elől-hátul tetemes a kár

    Ekkora “padkázást” még nem láttunk. Elől-hátul tetemes a kár


  • Két hónapra búcsúzhat a jogosítványától egy ilyen manőver miatt

    Két hónapra búcsúzhat a jogosítványától egy ilyen manőver miatt


  • Orbán Viktor kiakadt az üzemanyagár alakulása miatt

    Orbán Viktor kiakadt az üzemanyagár alakulása miatt