FOTÓK: Több százezres bírságot kapott a két sofőr, aki veszélyes szerelvénnyel közlekedett az M7-esen

Túlsúllyal és kopott gumival közlekedő járműszerelvényt szűrtek ki a forgalomból a Fejér megyei rendőrök.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztályának járőrei az M7-es autópálya Budapest irányába vezető oldalán, a Gorsium pihenőhelyen ellenőriztek 2021. február 7-én délelőtt két járműszerelvényt és az azokat vezető sofőröket.

A rendőrök az ellenőrzés során megállapították, hogy a járműveken található több gumiabroncs futófelülete jelentősen elkopott, a szállított rakományok rögzítése nem megfelelő, valamint a járművek vélhetően jelentős túlsúllyal is közlekednek.


KAPCSOLÓDÓ:

FOTÓK: Szigorúbban ellenőrzi a rendőrség a hazánkba belépni szándékozó járműszerelvényeket


A tengelysúlymérést követően kiderült, hogy az egyik jármű rakománya több mint 2000 kilogrammal, míg a másik jármű súlya 1000 kilogrammal haladta meg a megengedett legnagyobb össztömeget.

Az egyenruhások az elkövetett szabálysértések miatt a külföldi állampolgárságú sofőröket 600.000 forint és 350.000 forint közigazgatási bírság megfizetésére kötelezték és az összeg befizetéséig mindkét járműszerelvény továbbhaladását megtiltották.

Hirdetés

Forrás: police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát

    Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát


  • Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt

    Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt


  • Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson

    Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson


  • 720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon

    720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon


  • Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon

    Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon


  • Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan

    Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan


  • Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata

    Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata


  • Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött

    Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött


  • Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége

    Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége


  • Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon

    Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon


  • Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak

    Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak


  • Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál

    Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál


  • 170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla

    170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla


  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták