FOTÓK: Száguldó vonat oldalának hajtott délelőtt egy autós Vassuránynál

A Sopron felé közlekedő vonat oldalába hajtott egy személyautó csütörtökön délelőtt Vassurány határában. Az autó lepattant a vonatról és sem a személygépkocsiban, sem a vonaton nem sérült meg senki – adta hírül a 112press.

Mint írják, csütörtökön 11 óra körül Vassuránynál a működő és tilos jelzést adó fénysorompó ellenére egy autós nem állt meg az átjárónál, ahova épp akkor ért a 120 km/h-val közlekedő személyvonat is. Az autó így a vonat oldalának ütközött, a forgóváznál és a nagy sebességgel haladó szerelvény leborotválta a jármű elejét, de nem gyűrte maga alá az autót.

A vészfékező vonaton kb. 50-en utaztak és senki sem sérült meg. A szerelvény 330 méterre állt meg a kereszteződéstől.A mentők megvizsgálták az autó vezetőjét, de nem kellett kórházba szállítani.

Fotó: 112press
Hirdetés

A vonat nem folytathatta az útját a rongálódás miatt. Az utasokat vonatpótló autóbusz szállította el, míg a szerelvényt Acsádon mellékvágányra állították. A lap úgy tudja, hogy az autó vezetője a kórházban töltötte az éjszakát állapotos felesége mellett, így feltehetően a fáradság miatt, történhetett a baleset. 

Fotó: 112press
Fotó: 112press
Forrás: 112press


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Betonkeverő ütközött kamionnal frontálisan. Nem élte túl a betonmixer sofőrje

    Betonkeverő ütközött kamionnal frontálisan. Nem élte túl a betonmixer sofőrje


  • Nőknek köszönhető: 7 nagyon alap autóipari innováció, amiket a nőknek köszönhetünk

    Nőknek köszönhető: 7 nagyon alap autóipari innováció, amiket a nőknek köszönhetünk


  • Megint utasokkal teli busszal szórakozott egy BMW-s. Profin ment neki a büntetőfékezés

    Megint utasokkal teli busszal szórakozott egy BMW-s. Profin ment neki a büntetőfékezés


  • Kolosy téri buszbaleset: Felvételt kaptunk a furgonostól…

    Kolosy téri buszbaleset: Felvételt kaptunk a furgonostól…


  • Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon

    Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon


  • Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette

    Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette


  • Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton

    Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton


  • Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért

    Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért


  • Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak

    Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak


  • A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten

    A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten


  • Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben

    Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben


  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!


  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje


  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben