FOTÓK: Sötét útszakaszon ütötték el a szabálytalan gyalogost – A sofőr elmenekült, de később feladta magát

Ködös, közvilágítás nélküli útszakaszon, láthatósági mellény nélkül, rossz oldalon sétált egy gyalogos Ózd külterületén, akit elütött egy autó. A sofőr elhagyta a helyszínt, majd kisvártatva önként jelentkezett a rendőrségen.

Segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Ózdi Rendőrkapitányság egy 48 éves miskolci férfival szemben. A 37 éves ózdi gyalogossal szemben pedig szabálysértési eljárás indult.

Az elsődleges adatok szerint a gyalogos 2021. január 9-én 17 óra 30 perc körül a 25-ös számú főúton, lakott területen kívül, láthatósági mellény nélkül, sűrű ködben, sötét ruházatban, imbolygó mozgással gyalogolt az úttest jobb oldalán – a menetirány szerinti baloldal helyett – egy ózdi férfi.

A vele megegyező irányba haladó autó vezetője, amikor észlelte a gyalogost, már nem tudta elkerülni az ütközést, így elsodorta a férfit, aki súlyos sérüléseket szenvedett.

Az autós segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről, ám a baleset után, mintegy 20 perc múlva önként jelentkezett a rendőrkapitányságon, és elismerte tettét.

Hirdetés
Fotók: police.hu
Fotók: police.hu

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet arra, hogy a szabályok betartásával a balesetek elkerülhetők, és mindenki hazaérhet:

  • A gépjárművezetők mindig az út- és látási, valamint időjárási viszonyok figyelembevételével válasszák meg járművük sebességét!
  • A gyalogosok nagy kockázatnak vannak kitéve, ha korlátozott látási viszonyok között közlekednek. A veszélyhez hozzájárul a sötét ruházat, ha lakott területen kívül nem viselnek láthatósági mellényt, és ezáltal szinte teljesen beleolvadnak a környezetbe. Legyen mindig látható!
Fotók: police.hu
Forrás: police.hu


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje


  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben


  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján


  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt