VILÁGGÁ KÜRTÖLNÉD?
Küldd be nekünk itt:
videó, fotó, bármi...

Fotók – Részegen beugrott a pizzafutár autójába majd kerítésnek hajtott

SOS Mobilgumis hirdetés

Szombaton késő délután Gödöllőn jogtalanul használt autóval szenvedett balesetet az a férfi, aki ellen hat elfogatóparancs volt érvényben, mindemellett a gyanú szerint ittasan is vezette a gépkocsit.

A nyomozás adatai szerint a férfi 2018. szeptember 22-én 18 óra körüli időben Isaszegen, egy pizzafutár által járó motorral leparkolt gépkocsiba beült, majd azzal elhajtott.

Fotó: police.hu

Ezt követően Gödöllő egyik utcájában elvesztette uralmát a jármű felett, és egy betonkerítésnek hajtott, majd a helyszínről megpróbált gyalogosan elmenekülni, azonban állampolgárok visszatartották a járőrök kiérkezéséig. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a férfi ellen hat elfogatóparancs van érvényben lopás, zaklatás bűncselekmények, továbbá egyéb ügyekben tartózkodási hely megállapítása, valamint elzárás végrehajtása miatt.

Fotó: police.hu

Az intézkedés során gyanú merült fel arra vonatkozóan is, hogy a férfi ittas vagy bódult állapotban vezette a járművet.

A 29 éves férfit – előállítását követően – gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, vele szemben a további eljárást őrizetbe vétele mellett a Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja.

Fotó: police.hu
Forrás: http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/pizzafutar-autojat-lopta-el-a-korozott-ferfi#2

MEGOSZTOM:

Tetszik oldalunk?


Dobj fel témát kerületi FB csoportjainkban!
CSATLAKOZZ ITT:  


MÉDIA SZEREPLÉSEINK
Kattints és nézd meg szerepléseink:

Ajánlott

(szponzorált tartalmak)
MEGJELENNÉL ITT ?
Katt ide!

Hirdess nálunk

TURBÓZD FEL VELÜNK
CÉGED
KOMPLETT KAMPÁNNYAL

Banner
PR cikk
Termék, szolgáltatás bemutatás
(Élő, vagy vágott videó)

Kérj egy ajánlatot
ide kattintva!

Társ-Facebook csoportjaink


 

Társ-oldalunk

e-autosok.hu

Elektromos autók – Tesztek – Hírek