FOTÓK: Nem tartotta be a követési távlságot, ezért okozott balesetet egy kamionos az M1-es autópályán

A balesetben a személygépkocsi vezetője és utasa is megsérült.

Az M1-es autópályán, Győr térségében, Hegyeshalom felől Budapest irányába közlekedett a külső forgalmi sávban egy kamion vezetője 2021. szeptember 22-én 10 óra 13 perckor.  Haladása során nem tartott kellő követési távolságot az előtte azonos irányban és forgalmi sávban közlekedő, majd forgalmi okok miatt fékezve lassító járműszerelvény mögött, és azért, hogy az ütközést elkerülje a kamionját balra kormányozta. Manővere ellenére jobb elejével nekiütközött az előtte lévő járműszerelvénynek, majd tovább haladva a belső forgalmi sávban szabályosan közlekedő Ford típusú személyautónak is nekihajtott.

Az ütközés ereje a Fordot a bal oldali szalagkorláthoz préselte. A baleset során a vétlen autó vezetője és utasa is megsérült, őket a mentők kórházba vitték.

Fotók: police.hu

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a fenti balesetek elkerülése miatt az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét:

  • A KRESZ meghatározza, hogy egy járművel másik járművet csak olyan távolságban szabad követni, amely elegendő ahhoz, hogy az elöl haladó jármű mögött – ennek hirtelen fékezése esetében is – meg lehessen állni. A megfelelő követési távolság betartása tehát azt a cél szolgálja, hogy az előttünk haladó jármű vészfékezése esetén se következzen be ütközés.
  • A követési távolság függ a járművek sebességétől, az útviszonyoktól és a vezető reakcióidejétől.
  • Nem feledkezhetünk el arról, hogy vezetés közben figyelmünk megoszlik, illetve pihentségünk mértéke is befolyásolja reakcióidőnket.
  • Fontos tudni, hogy az egyes járműveknek nem csak a gyorsulása, de fékútja között is nagy eltérések vannak.
  • Végül pedig a jármű műszaki állapota is befolyásolja, hogy milyen gyorsan tudunk megállni.
Fotók: police.hu
Hirdetés
Fotók: police.hu
Forrás: police.hu


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Nem rögzítette rendesen a Suzuki sofőrje, elszabadult az utánfutóról a rakomány

    Nem rögzítette rendesen a Suzuki sofőrje, elszabadult az utánfutóról a rakomány


  • Arcon dobta magát az autótolvaj

    Arcon dobta magát az autótolvaj


  • Hajtóvadászatot indított a rendőrség: Halálra gázolta a nőt, majd elhajtott

    Hajtóvadászatot indított a rendőrség: Halálra gázolta a nőt, majd elhajtott


  • Meglökte a furgonos a kisteherautót, ami a kamionba csapódott az M7-esen

    Meglökte a furgonos a kisteherautót, ami a kamionba csapódott az M7-esen


  • Driftelni próbált a BMW-s, csúnyán összetörte autóját a 3-as főúton

    Driftelni próbált a BMW-s, csúnyán összetörte autóját a 3-as főúton


  • Traktorral gázolta halálra a feleségét

    Traktorral gázolta halálra a feleségét


  • Ötéves kislány gurult ki az útra a 16. kerületben. Elgázolták

    Ötéves kislány gurult ki az útra a 16. kerületben. Elgázolták


  • A BMW-s bemutatta, hogy hogyan gázolj el zebrán gyalogost a legnagyobb eséllyel

    A BMW-s bemutatta, hogy hogyan gázolj el zebrán gyalogost a legnagyobb eséllyel


  • Versenyeztek, defektet kapott, hatalmas sebességgel csapódott egy ház elé

    Versenyeztek, defektet kapott, hatalmas sebességgel csapódott egy ház elé


  • FOTÓK: 19 ember sérült meg a debreceni buszbalesetben

    FOTÓK: 19 ember sérült meg a debreceni buszbalesetben


  • Nem hittek a szemüknek a rendőrök Bánkon! Volt baj a kocsival, de a benne utazókkal is…

    Nem hittek a szemüknek a rendőrök Bánkon! Volt baj a kocsival, de a benne utazókkal is…


  • Újabb eset: Ezúttal a siófoki pályaudvarra hajtott be egy autós a síneken. Múlt héten Érdligeten történt hasonló

    Újabb eset: Ezúttal a siófoki pályaudvarra hajtott be egy autós a síneken. Múlt héten Érdligeten történt hasonló


  • Két rendőrt majdnem halálra gázolt,  több autót is összetört Tapolcán. Ítélet született első fokon

    Két rendőrt majdnem halálra gázolt, több autót is összetört Tapolcán. Ítélet született első fokon


  • Falnak ütközött, majd kiégett egy Tesla Cybertruck. Három ember meghalt egy megsérült

    Falnak ütközött, majd kiégett egy Tesla Cybertruck. Három ember meghalt egy megsérült


  • Gázt szállító teherautónak ütközött egy furgon

    Gázt szállító teherautónak ütközött egy furgon