FOTÓK: Nem épült meg a kért mérőkapu a Váci úton – Pedig rendszeres a gyorshajtás és a halálos baleset

FOTÓK: Nem épült meg a kért mérőkapu a Váci úton – Pedig rendszeres a gyorshajtás és a halálos baleset

2020-01-10 Facebook

Nem épült meg az illegális gyorsulási versenyek megfékezésére hivatott kétirányú sebességellenőrző kapu Budapest egyik legforgalmasabb kétszer három sávos útján, a 13. kerületi Váci úton – derül ki a 13. kerület Kertváros nevű Facebook-csoport bejegyzéséből.

Tavaly nyáron még úgy volt, hogy 2019 végre kész lesz és működni fog. Most viszont a 13. kerületi önkormányzat sajtóosztályáról azt írták egy helyi közösségi oldalnak, a kertvárosiak csoportjának, hogy „a beruházás lebonyolításáért felelős Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság tájékoztatása alapján várhatóan az év végig valósul meg a beruházás”


Mint írják:

Immár három éve, 2017 óta próbálja elérni a 13. kerület vezetése, hogy kétirányú sebességmérő kapu épüljön a Váci út 169. szám előtti útszakaszon, mert a gyorshajtók és a versengő autók nemcsak közlekedési szabályokat hágnak át, hanem súlyos, esetenként halálos baleseteket okoznak, ráadásul környékbeli lakótelepek, így Vizafogó és a Gyöngyösi úti lakótelep, valamint a 13. kerületi Kertváros lakóinak nyugalmát is felbolydítják több éjszakán.”

Az angyalföldi képviselő-testület még 2019. május 30-i ülésén határozatban rögzítette, hogy még abban az évben 73,6 millió forintot ad a kerület költségvetéséből a kapu megépítéséhez a Fővárosi Önkormányzatnak. A támogatásról szóló megállapodást Tóth József polgármester két hónap múlva aláírta, a pénzt pedig 2019 szeptemberében átutalták. Hiába, a kapu nem épült meg.

Borítóképünk illusztráció, korábbi baleset Váci út, Forrás: 24.hu


MEGOSZTOM:

Figyelem!

A cikk 90 napja nem volt frissítve, ezért a benne szereplő információ elavult lehet.

Sokan olvassák

Velünk tartasz?




Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság

A biztonságosabb közutakért…

Támogatónk

hirdetés

Segítünk az átállásban