FOTÓK: Műszaki hiba miatt gyulladt ki egy Citroen a pirosnál – Példás összefogással próbálták oltani az arra járók

Egy hete vásárolta használtan a tulajdonosa azt a személyautót, amelyik szerdán délelőtt kigyulladt Szombathelyen, az arra járók példás összefogással próbáltak segíteni az oltásban.

A hét éves autó az előző lámpánál rángatni kezdett és nehezen reagált a gázadásra. A belső sávban álló sofőr leállította, majd újraindította a motort és az autó rendben elindult. A következő lámpánál azonban a motortérből pukkanás hallatszott, majd a benzines autó motortere égni kezdett. Az autót vezető hölgy elmondta, hogy mindig tart az autójában porral oltó készüléket így azonnal megpróbálták megfékezni a lángokat. – nyilatkozta a jármű sofőrje a nyugat.hu-nak.

A motorháztetőt nem nyitották fel, hogy minél kevesebb levegőt kapjon a tűz.

Több autó vezetője is megállt az égő járművet látva és a sofőrök szintén porral oltóval késleltették a tűz terjedését. Egy gyalogos egy közeli üzletbe szaladt be, ahonnan szintén tűzoltó készülékkel tért vissza.

A szombathelyi tűzoltók perceken belül a helyszínre értek és eloltották a motortérben keletkezett tüzet. Sajnos az autó motortere és eleje így is teljesen leégett, de a civilek összefogása és a gyors segítségnyújtás úgy gondoljuk példaértékű.

Fotók: nyugat.hu
Hirdetés

Sajnos az autó sofőrjét nem sokkal az incidens után még egy dolog felbosszantotta.

A hölgynek ugyanis nem csak porral oltó készüléke volt, de egész Európára érvényes asszisztencia szerződést is kötött egy hete, amikor az autót megvette.  Ez a fajta biztosítás hasonló esetekben segítséget jelentene.

Hívta is azonnal a biztosítót, azonban ott azt a választ kapta, hogy a befizetése még nem érkezett meg, ezért nem élő a szerződése, így kénytelen volt autómentőt hívni a kiégett járműhöz.

Fotók: nyugat.hu

Forrás: nyugat.hu


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kamikaze őrültek, akik az életedre törnek

    Kamikaze őrültek, akik az életedre törnek


  • Azt hitték defekt volt, majd a Tesla kamerája megmutatta az igazságot

    Azt hitték defekt volt, majd a Tesla kamerája megmutatta az igazságot


  • Betonkeverő ütközött kamionnal frontálisan. Nem élte túl a betonmixer sofőrje

    Betonkeverő ütközött kamionnal frontálisan. Nem élte túl a betonmixer sofőrje


  • Nőknek köszönhető: 7 nagyon alap autóipari innováció, amiket a nőknek köszönhetünk

    Nőknek köszönhető: 7 nagyon alap autóipari innováció, amiket a nőknek köszönhetünk


  • Megint utasokkal teli busszal szórakozott egy BMW-s. Profin ment neki a büntetőfékezés

    Megint utasokkal teli busszal szórakozott egy BMW-s. Profin ment neki a büntetőfékezés


  • Kolosy téri buszbaleset: Felvételt kaptunk a furgonostól…

    Kolosy téri buszbaleset: Felvételt kaptunk a furgonostól…


  • Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon

    Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon


  • Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette

    Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette


  • Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton

    Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton


  • Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért

    Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért


  • Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak

    Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak


  • A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten

    A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten


  • Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben

    Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben


  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!