FOTÓK: Letöltendő börtönt kért az ügyészség egy busz előtt büntetőfékező autósra

Alig több, mint egy hete az ismert médiaszemélyiség, Berki Krisztián ügyétől volt híres a Magyar sajtó, ugyanis az ügyészség letöltendő börtönbüntetést indítványozott a celeb ellen, mivel a vádirat szerint Berki még 2018-ban büntetőfékezett egy BKV busz előtt, melynek baleset lett a vége.

Az ügyészség pedig ismét letöltendővel büntetne egy férfit, aki szintén 2018-ban okozott egy a fentihez kísértetiesen hasonló balesetet, mikor büntetőfékezett egy BKV busz előtt.

A vád szerint a vádlott egy közlekedési konfliktus miatti indulattól vezérelve indokolatlanul, erőteljesen fékezett egy utasokat szállító autóbusz előtt.

A vészfékezés ellenére, a busz sofőrje már nem tudott megállni, a vádlotti gépkocsinak ütközött, aminek következtében több utas megsérült.

Mint írják:

A busz vezetője a Megyeri temető elnevezésű megállóban megállt, majd onnan úgy indult el, hogy rögtön a belső forgalmi sávba sorolt, miután úgy ítélte meg, hogy ezzel más járművet a közlekedésében nem akadályoz.

Az autóbusz mögött azonban a megengedett 50 km/h sebességet jóval meghaladó, mintegy 90 km/h sebességgel közlekedett a vádlott, akinek emiatt fékeznie kellett, a sebességét 65 km/h-ra csökkentette. A vádlott úgy vélte, hogy a busz vezetője közlekedett, illetve sorolt be elé szabálytalanul, ezért fény – és hangjelzéssel hívta fel erre a sofőr figyelmét.

A vádlott a közlekedési konfliktus miatti indulattól vezérelve, mintegy 75 km/h sebességre felgyorsulva az autóbuszt megelőzte, majd a megfelelő távolságot nem tartva, visszasorolt az autóbusz elé, és az autót szándékosan és indokolatlanul, erőteljesen lefékezte, ezáltal az autóbusz utasainak testi épségét közvetlen veszélynek tette ki.

Az autóbusz vezetője az ütközést úgy próbálta elkerülni, hogy nyomban vészfékezett, megállni azonban a már így sem tudott, az autóbusz elejével a vádlotti gépkocsi hátuljának ütközött.

Az ütközés következtében az autóbusz több utasa az ülésből előre esett, a buszon állók közül többen elestek. Volt, aki mellkas zúzódást, vérző hámsérüléseket, más utas pedig test szerte, zúzódásos sérüléseket szenvedett.

A szándékos veszélyhelyzet okozás miatt történt ütközés következtében az autóbuszban több mint 300.000 forint, míg a gépkocsiban mintegy 1.500.000 forint anyagi kár keletkezett.

A vádlottal szemben a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség közúti veszélyeztetés, valamint nagyobb, illetve kisebb kárt okozó rongálás miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra.

Az ügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására, és közügyektől-, illetve járművezetéstől eltiltásra tett indítványt a vádiratban.

Hirdetés

Fotók és forrás: ugyeszseg.hu

 

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján


  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt


  • Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr

    Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr


  • Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon

    Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon


  • Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány

    Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány


  • Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet

    Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet


  • Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte

    Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte