FOTÓK: Kötéllel kötötte vissza a leszakadt futóművet

Balesetveszélyes gépjárművet szűrtek ki a rendőrök a forgalomból Sajószentpéteren. Eljárás indult a sofőrrel szemben és a bevonták a közlekedésre alkalmatlan jármű forgalmi engedélyét.

A Sajószentpéteri Rendőrőrs egyenruhásai 2021. november 11-én 6 óra 30 perckor Sajószentpéteren, a Kossuth utcán állítottak le egy járművet. Az autó pont előttük haladt az úton és folyamatosan imbolygott a hátsó része, erre figyeltek fel a rendőrök.

Az ellenőrzés során a járőrök megállapították, hogy a tulajdonos gépjárművével úgy vett részt a közúti közlekedésben, hogy az autó alkalmatlan volt arra. A futómű híd ugyanis le volt szakadva, de olyan mértékű volt a korrózió, hogy azt már nem lehetett hova visszafogatni.

A miskolci férfi az autója műszaki hibáját egy kenderkötéllel „orvosolta”. A kötelet a vonóhorog kampóra erősítette és azt az alvázon keresztül a vezetői ülés konzoljához kötötte, így próbálva elkerülni, hogy ki ne essen a jármű alól a hátsó híd.

 

Megállapítást nyert továbbá az is, hogy a 2021. október 6-án vásárolt gépjármű átíratása sem történt meg 15 napon belül.

Az 55 éves sofőrrel szemben a rendőrök szabálysértési feljelentést tettek, a balesetveszélyes gépjármű forgalmi engedélyét pedig bevonták.

Forrás: police.hu
Hirdetés
Forrás: police.hu
Forrás: police.hu
Forrás: police.hu
Forrás: police.hu

 

Forrás: police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel

    Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel


  • Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben

    Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben


  • Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában

    Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában


  • Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé

    Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé


  • Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült

    Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült


  • Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán

    Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán


  • Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán

    Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán


  • Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése

    Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése


  • Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten

    Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten


  • Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban

    Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban


  • Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok

    Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok


  • Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje

    Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje


  • Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet

    Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet


  • Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban

    Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban


  • Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte

    Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte