FOTÓK: Kétszer elítélték, de harmadszorra is ittasan ült volán mögé, ráadásul balesetezett is

A Kaposvári Járási Ügyészség Barcsi Kirendeltsége ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat azzal a 46 éves baranyai férfival szemben, akit már több alkalommal elítéltek ittas vezetés miatt – áll az ugyeszseg.hu közleményében.

A járművezetéstől már korábban eltiltott vádlott 2020 októberében egy üveg vörösbor elfogyasztása után, Baranya megyei lakóhelyéről indulva vezette ittas állapotban a személygépkocsiját azzal a szándékkal, hogy egy több mint 40 kilométerre lévő, Kaposvár környéki faluba jusson.

Az ittas vádlott azonban Lad községbe érve, az egyik kanyarban elvesztette az uralmát autója felett, és a vízelvezető árokba hajtott.

A baleset helyszínén a rendőrök alkoholszondát alkalmaztak az árokba csúszást sérülés nélkül megúszó férfival szemben, mely alapján megállapítható volt, hogy a vádlott súlyosan ittas állapotban vezette a gépkocsiját.

A vádlottnál nem ez volt az első ilyen eset, ugyanis 2018. évben 500.000 Ft pénzbüntetésre és 1 év járművezetéstől eltiltásra, míg 2020. évben 750.000 Ft pénzbüntetésre és 3 év 6 hónap járművezetéstől eltiltásra ítélte őt a bíróság.

Hirdetés
Fotó: ugyeszseg.hu

A Barcsi Járásbíróság ítéletében az ügyészi váddal egyezően mondta ki bűnösnek a férfit, akivel szemben 1 év 5 hónap fogház fokozatú – 2 évi próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztést és 6 év közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki. Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette, míg a védelem enyhítésért fellebbezett.

A vádlott az esettel kapcsolatban nemcsak a baleseti sérülést, hanem egy újabb bűncselekmény miatti felelősségre vonást is megúszott.

A Büntető Törvénykönyv azon szigorító rendelkezése, amely szerint:

„bűncselekményt követ el az, aki a büntetőeljárásban kiszabott járművezetéstől eltiltás hatálya alatt járművet vezet, ami akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető”

a férfi szerencséjére csupán általa elkövetett bűncselekmény után, 2021. május 14-én lépett hatályba, így ezt még megúszta.

Forrás: ugyeszseg.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is

    Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is


  • Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt

    Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt


  • Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett

    Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett


  • Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra

    Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra


  • Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani

    Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani


  • Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!

    Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!


  • Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett

    Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett


  • A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba

    A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba


  • Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett

    Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett


  • Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle

    Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle


  • Kötelező, új készülék jöhet az autókba

    Kötelező, új készülék jöhet az autókba


  • 750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon

    750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon


  • Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán

    Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán


  • A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek

    A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek


  • Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki

    Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki