Hirdetés

Gondolkodtató
FOTÓK: Jobbról és balról is kapott a villamosoktól tegnap az Astra Újpesten
FOTÓK: Jobbról és balról is kapott a villamosoktól tegnap az Astra Újpesten
Hirdetés

A villamossal történő találkozás az egyik számunkra és a kommentek szerint többnyire számotokra is az egyik legfurcsább, legérthetetlenebb baleset fajta.

Hiszen nagy is, sárga is és a KRESZ nagyon egyértelműen meghatározza annak elsőbbségét.

Mégis sajnos heti szinten történnek villamost érintő balesetek, többnyire úgy, hogy elékanyarodnak az autósok.

Hirdetés

A tegnapi, Berda . J – Tél utca- Pozsonyi nagy-kereszteződésben történt esetben a legfurcsább az, hogy alapvetően egy lámpás kereszteződés, valamint, hogy egyszerre, egy időben értek oda a villamosok. Szóval az eleve kellemetlen szituációt még tetézte a sors is, ugyanis a fotó készítője, Kovács Zoltán azt írta posztjában, hogy

a személygépkocsi kapott jobbról – balról is, a villamosoktól. Ő úgy látta, hogy nem történt komolyabb személyi sérülés, ami reméljük igaz is.

Az eset körülményiről nincsenek további információink, de okulásként szívesen olvasnánk az autó sofőrjének, valamelyik villamos vezetőjének, vagy egy esetleges szemtanúnak a leírását kommentben, mert természetesen lehet a balesetre érthető magyarázat.
(Nem, a piros lámpát nem vettem észre az nem az, de mondjuk egy rosszullét igen)

Hirdetés


MEGOSZTOM:


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés