FOTÓK: Ittas volt a sofőr, aki miatt két motoros életét vesztette -A motorosok vérében is volt alkohol

Ittas volt az a 37 éves férfi, aki autójával motorosoknak ütközött még tavaly októberben. A balesetben két motoros vesztette életét, az ő szervezetükben is kimutattak alkoholt. 

A nyomozás adatai szerint egy 37 éves érsekcsanádi férfi személygépkocsival közlekedett az 51-es számú főúton Dusnok felől Sükösd irányába, amikor – az út 140.666-os méterszelvényében – átsodródott a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött két motorossal.

A baleset következtében a motorokkal közlekedő 44 éves vaskúti férfi és 50 éves felesége olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. Az autót vezető férfi nem használt biztonsági övet, így ő is megsérült.

Fotó: police.hu

A helyszíni ittasság-ellenőrzés során a gépkocsivezetővel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért őt mintavétel céljából előállították. Az igazságügyi vegyészszakértő az alkoholfogyasztás tényét igazolta, ezért a férfival szemben halált okozó ittas járművezetés bűntette miatt folytatták a büntetőeljárást, amit a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya átvett.

A nyomozás során kiderült, hogy a balesetben elhunyt személyek szervezetében szeszes ital fogyasztásából származó alkohol volt, azonban a szakértő kimondta, hogy a sértettek ittas állapota és a baleset bekövetkezése között ok-okozati összefüggés nincs.

Fotó: police.hu
Hirdetés

A motorosoknak nem volt idejük reagálni a szemből érkező járműre, esélyük sem volt elkerülni az ütközést.

A két áldozatot követelő halálos baleset ügyében a főkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az ügyészségnek.

Fotó: police.hu
Forrás: police.hu


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan

    Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan


  • Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata

    Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata


  • Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött

    Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött


  • Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége

    Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége


  • Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon

    Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon


  • Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak

    Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak


  • Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál

    Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál


  • 170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla

    170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla


  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták


  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből


  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül