FOTÓK: Három autó ütközött Dunavarsánynál reggel – Az egyik sofőr életét vesztette

Meghalt egy 35 éves sofőr, egy másik, 51 éves vezető pedig súlyosan megsérült, miután három autó ütközött az 51-es úton Dunavarsány térségében  közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Egyelőre tisztázatlan okból tért át a menetiránya szerinti bal oldali sávba az a személygépkocsi, amely egy szemből érkező autónak csapódott 2022. január 25-én 7 óra körül. Az 51-es úton, Dunavarsány térségében történt közúti közlekedés balesetben a szabályosan haladó kocsinak hátulról egy másik jármű is nekiütközött.

A baleset következtében az első autó 35 éves sofőrje a helyszínen meghalt, a második kocsi 51 éves vezetőjét a mentők súlyos sérüléssel vitték kórházba.

A baleset körülményeit a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai megkezdték.

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
Hirdetés
Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

 


KAPCSOLÓDÓ:

Fotók: Egy ember meghalt, hárman pedig megsérültek a Camponánál délelőtt történt balesetben


Borítókép és forrás: police.hu /Fotók: MTI/Mihádák Zoltán
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Január 1-től még jobban szívhatják a fogukat az autósok

    Január 1-től még jobban szívhatják a fogukat az autósok


  • 2024 legnagyobb lebukásai! A fedélzeti kamera nem kegyelmezett idén sem. Rengeteg eljárás indult!

    2024 legnagyobb lebukásai! A fedélzeti kamera nem kegyelmezett idén sem. Rengeteg eljárás indult!


  • Karácsony előtti ámokfutás a traffipaxba Szolnokon. Drága év vége lesz ez neki valószínűleg

    Karácsony előtti ámokfutás a traffipaxba Szolnokon. Drága év vége lesz ez neki valószínűleg


  • Kétszáz ittas, vagy bedrogozott sofőr fogtak meg egy hét alatt

    Kétszáz ittas, vagy bedrogozott sofőr fogtak meg egy hét alatt


  • Hajmeresztő, amit az M7-esen művelt a Mercedes sofőrje

    Hajmeresztő, amit az M7-esen művelt a Mercedes sofőrje


  • A motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés az M85-ösön

    A motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés az M85-ösön


  • Hatalmas uszály ütközött a Margit híd lábának

    Hatalmas uszály ütközött a Margit híd lábának


  • Dr. Herpy Miklós szerint a gazdagok nevetnek a gyorshajtási büntetéseken. Tett javaslatot rá, hogy ez mitől változna

    Dr. Herpy Miklós szerint a gazdagok nevetnek a gyorshajtási büntetéseken. Tett javaslatot rá, hogy ez mitől változna


  • Buszmegállóban várakozók közé csapódott egy autó Debrecenben

    Buszmegállóban várakozók közé csapódott egy autó Debrecenben


  • 15 kilométeres a dugó az M1-esen. Két baleset is történt

    15 kilométeres a dugó az M1-esen. Két baleset is történt


  • Igencsak meglepte a kukásokat egy suzukis a 16. kerületben

    Igencsak meglepte a kukásokat egy suzukis a 16. kerületben


  • Öt méter mély munkagödörbe zuhant egy autó a 13. kerületben

    Öt méter mély munkagödörbe zuhant egy autó a 13. kerületben


  • Villamosperonra hajtott, két embert elütött egy autó

    Villamosperonra hajtott, két embert elütött egy autó


  • Tóth Gabi sem tetszett neki, aztán rátaláltak a rendőrök az igazira

    Tóth Gabi sem tetszett neki, aztán rátaláltak a rendőrök az igazira


  • „Közúti gyilkosság”, mint vád gyors bevezetését sürgetik Franciaországban

    „Közúti gyilkosság”, mint vád gyors bevezetését sürgetik Franciaországban