FOTÓK: Hamar elfogták a sofőrt, aki csúnya balesetet okozott, majd megállás nélkül elhajtott

A Bicskei Rendőrkapitányság munkatársai másfél órán belül elfogták a balesetet okozó 60 éves férfit.

A 8126-os számú útra, Csákvár külterületére egy közúti közlekedési balesethez kértek rendőri segítséget 2022. április 8-án nem sokkal 11 óra után. A bejelentés után rövid időn belül a helyszínre kiérkező egyenruhások adatgyűjtésbe kezdtek, melynek során a baleset egy szemtanúja elmondta nekik, hogy személyautójával haladt Csákvár irányába, amikor egy előtte haladó audi, a vele azonos irányba közlekedő mercedes előzésébe kezdett. A mercedes vezetője is előzni kezdett egy előtte, vele azonos irányba haladó járművet, azonban a manővert úgy kezdte meg, hogy nem vette észre, hogy őt egy szabályosan közlekedő audi már előzni kezdte, ennek következtében a két személyautó összeütközött.

Az ütközés miatt a vétlen autós, az útról letérve egy fának ütközött, majd jármű a tetejére borulva állt meg. A balesetet okozó sofőr megállás nélkül elhagyta a helyszínt.

A rendőrök, a rendelkezésre álló adatok alapján beazonosították a feltételezett elkövetőt, akit másfél órán belül elfogtak és a Bicskei Rendőrkapitányságra előállítottak, ahol segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt büntetőeljárást indítottak a 60 éves bicskei férfival szemben.

[AdSesne-A]

Fotó: police.hu
Fotó: police.hu
Forrás: police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Falnak ütközött, majd kiégett egy Tesla Cybertruck. Három ember meghalt egy megsérült

    Falnak ütközött, majd kiégett egy Tesla Cybertruck. Három ember meghalt egy megsérült


  • Gázt szállító teherautónak ütközött egy furgon

    Gázt szállító teherautónak ütközött egy furgon


  • Sebességmérést jelenteni nem lehet többi a Google Térképen

    Sebességmérést jelenteni nem lehet többi a Google Térképen


  • Már biztos: Megszűnik a zöld rendszámos autók ingyenes parkolása Budapesten

    Már biztos: Megszűnik a zöld rendszámos autók ingyenes parkolása Budapesten


  • Szándékosan elgázolta a futárt a Mercedes sofőrje, majd dulakodni kezdtek a 9. kerületben

    Szándékosan elgázolta a futárt a Mercedes sofőrje, majd dulakodni kezdtek a 9. kerületben


  • Kamion gázolt halálra egy bajbajutott autóst az M6-oson

    Kamion gázolt halálra egy bajbajutott autóst az M6-oson


  • Drámai fotók érkeztek a Komáromnál, vonatok által kettészakított autóról

    Drámai fotók érkeztek a Komáromnál, vonatok által kettészakított autóról


  • Megállította a forgalmat egy BMW-s Budakalászon, mert sietett

    Megállította a forgalmat egy BMW-s Budakalászon, mert sietett


  • 35 kilós acél elemet hagyott el valaki az M5-ön. Elemek törtek , felnik nullázódtak, futóművek sérültek több autón

    35 kilós acél elemet hagyott el valaki az M5-ön. Elemek törtek , felnik nullázódtak, futóművek sérültek több autón


  • 80-nal száguldott egy rolleres a Váci úton

    80-nal száguldott egy rolleres a Váci úton


  • Hatalmas balesetet rögzített egy kamera. Szalagkorlátnak rohant, majd felborult egy autó

    Hatalmas balesetet rögzített egy kamera. Szalagkorlátnak rohant, majd felborult egy autó


  • Törtek az autók a Váci úton. Nem működött a jelzőlámpa

    Törtek az autók a Váci úton. Nem működött a jelzőlámpa


  • Nem tudott megállni a villamos, telibe verte a Mercedest

    Nem tudott megállni a villamos, telibe verte a Mercedest


  • A hóban, az M1-es leállósávjában cserélte télire a nyári gumikat

    A hóban, az M1-es leállósávjában cserélte télire a nyári gumikat


  • Óriás tahót rögzített egy fedélzeti kamera Budakalászon

    Óriás tahót rögzített egy fedélzeti kamera Budakalászon