FOTÓK: Flexszel álltak neki katalizátort lopni, de túl hangos volt, így lebuktak

Egy parkoló autó katalizátorát lopta el négy férfi Környén. A flex hangjára a közelben lakók figyeltek fel, ők értesítették a rendőrséget.

A rendőrségre 2021. június 29-én éjszaka érkezett bejelentés, miszerint ismeretlen személyek Környén, egy parkoló autóból ellopták a katalizátort, az elkövetők pedig Tatabánya irányába elhajtottak. A Tatabányai Rendőrkapitányság járőrei Tatabányán, a Dózsa György úton megállították a bejelentésben szereplő személygépkocsit, amiben négy férfi utazott.

Az autó csomagtartójában két emelőt találtak, az egyik utas ruházata pedig olajfoltos volt.

A négy férfi beismerő vallomást tett. Elmondták, hogy a katalizátort, valamint az eltulajdonításához használt körfűrészt egy közeli bokorba dobták, mielőtt elmenekültek a helyszínről.

Hirdetés

Ezeket a rendőrök megtalálták és lefoglalták. A 24 éves K. Krisztiánt, a 32 éves O. Rudolfot, a 28 éves F. Istvánt és a 19 éves I. Norbertet az egyenruhások előállították a Tatabányai Rendőrkapitányságra, ahol lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki őket gyanúsítottként.

Forrás: police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!


  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje


  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben


  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján