Fotók: Engedélye és vizsgája sem volt, mégis vezetést oktatott, hogy pénzt csaljon ki a tanítványokból

Egy nő magát autósiskolai oktatónak kiadva 240 ezer forintot csalt ki egy tanulóvezetőtől – a fővárosi rendőrök lebuktatták.

A békásmegyeri rendőröknek 2022. január 22-én 10 óra 30 perckor feltűnt egy gyanús – ránézésre – oktatóautó, amelyen sehol nem szerepelt az autósiskola neve. Az egyenruhások igazoltatták a sofőrt és a mellette ülő asszonyt; így nem mindennapi esetre derült fény. Az autót vezető fiatal lány jogosítvány nélkül vezetett annak tudatában, hogy mellette oktatója ül, akitől már 11 alkalommal vett gyakorlati tanórát.

Kiderült azonban, hogy a magát oktatónak kiadó nőnek nem volt sem oktatói vizsgája, sem pedig engedélye, illetve autójára jogosulatlanul szerelt fel T jelzést.

Elfogásáig a tanítványa tévedésbe ejtésével összesen 240 ezer forintot vett át a lánytól.

A III. kerületi nyomozók járművezetés tiltott átengedése, valamint csalás miatt hallgatták ki a 48 éves O. Enikőt, aki részben beismerő vallomást tett.​

Fotó: police.hu
Hirdetés
Fotó: police.hu
Forrás: police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt

    Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt


  • Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!

    Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!


  • Öten megsérültek egy frontális balesetben

    Öten megsérültek egy frontális balesetben


  • Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál

    Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál


  • Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni

    Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni


  • Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége

    Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége


  • Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon

    Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon


  • Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton

    Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton


  • Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása

    Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása


  • Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem

    Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem


  • Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban

    Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban


  • Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út

    Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út


  • 300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt

    300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt


  • Elképesztő felvétel készült egy VW Touareg sofőrjének ámokfutásáról Budapesten

    Elképesztő felvétel készült egy VW Touareg sofőrjének ámokfutásáról Budapesten


  • Porsche zuhant a Feneketlen-tóba Gödön

    Porsche zuhant a Feneketlen-tóba Gödön