FOTÓK: Ellopta a férfi az autót, hogy kipróbálja és azon tanuljon meg vezetni

A szigetszentmiklósi rendőrök elfogták azt a 29 éves férfit, aki egy családi ház udvaráról kötött el egy kocsit, hogy azon tanuljon meg vezetni. Nem egész 30 percet autózhatott.

Egy 45 éves szigetszentmiklósi férfi 2022. január 11-én kora reggel vette észre, családi házának udvaráról autója eltűnt. Tárcsázta a segélyhívót. A helyi erők információik birtokában indultak a jármű keresésére, fél órán belül célt értek. A szigethalmi HÉV átjáróban pillantották meg a keresett autót, megállították, és igazolásra szólították fel a sofőrjét, majd vitték a kapitányságra.

A segédmunkából élő férfi részletes beismerő vallomásában elmondta, hogy egy éjszakai séta közben, pusztán kíváncsiságból ment be a ház nyitott kapuján.

Az udvaron parkoló kocsit meglátta, bepattant, mivel a kulcs is benne volt, jött az ötlet elhajt vele. Állítása szerint nem lopási szándék vezérelte, csupán ki akarta próbálni és megtanulni rajta vezetni.

Hirdetés

A 29 éves budapesti B. Kálmán ellen a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya jármű önkényes elvétele bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

Forrás: police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • 282 km/h sebességgel, a kábelekbe kapaszkodva utazott egy magyar férfi a vonaton Németországban

    282 km/h sebességgel, a kábelekbe kapaszkodva utazott egy magyar férfi a vonaton Németországban


  • Elképesztő esettel volt dolguk pénteken reggel a román rendőröknek

    Elképesztő esettel volt dolguk pénteken reggel a román rendőröknek


  • Bolognában bevezették tavaly a 30-as korlátozást. Soha nem látott eredmény született

    Bolognában bevezették tavaly a 30-as korlátozást. Soha nem látott eredmény született


  • Keményet büntetett a Dacia sofőrje, mert nem száguldott az Árpád híd belső sávjában a kamerás autó

    Keményet büntetett a Dacia sofőrje, mert nem száguldott az Árpád híd belső sávjában a kamerás autó


  • Felébredt és hirtelen berántotta a kéziféket a részeg utas, ám a sofőr sem volt józan. Balesetet szenvedtek

    Felébredt és hirtelen berántotta a kéziféket a részeg utas, ám a sofőr sem volt józan. Balesetet szenvedtek


  • Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton

    Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton


  • Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját

    Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját


  • 11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette

    11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette


  • Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt

    Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt


  • Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást

    Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást


  • Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”

    Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”


  • Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten

    Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten


  • Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok

    Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok


  • Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől

    Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől


  • Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW

    Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW