Hirdetés

Hírek
FOTÓK: Borzalmas baleset – Frontálisan ütközött két autó, a vétlen autó sofőrje és utasa az autójukban égtek halálra
FOTÓK: Borzalmas baleset – Frontálisan ütközött két autó, a vétlen autó sofőrje és utasa az autójukban égtek halálra
Hirdetés

Frontálisan ütközött két személyautó Csót közelében hétfőn délelőtt. A vétlen autó sofőrje és utasa kigyuladt autójukban vesztették életüket – adta hírül a deltahirek.hu

A fehér Volswagen Sharan-t vezető férfi záróvonalnál egy bukkanó tetején előzésbe kezdett, amikor szemből érkezett a Volkswagen Polo személykocsi és frontálisan ütköztek – erősítette meg az információt Kucsera Katalin rendőrségi szóvivő.  Az ütközés után a vétlen kocsi kigyulladt és az oldalára borult. A megelőzött autónak a vezetője elmondta, hogy az ütközés után azonnal odarohantak a kigyulladt autóhoz, a kerekeire állították, majd több porral oltó készülékkel megpróbálták eloltani a lángoló kocsit.

A férfi hozzátette, az égő autóban ülő sofőr ekkor még életben volt, de a lángok olyan gyorsan terjedtek, hogy esély sem volt a megmentésére, mindketten bennégtek.

A másik kocsiban ülők mindketten kiszálltak az autóból, úgy tudni súlyosan sérültek. Az egyik sérültet mentőhelikopter szállította a veszprémi kórházba, a másik sérültet a pápai kórházba vitték a mentők. A pápai tűzoltók feszítő-vágó berendezés segítségével szabadították ki a holttesteket. Hogy pontosan miért történt a baleset, a rendőrség még vizsgálja.

Hirdetés

Fotó: deltahirek.hu Facebook oldala
Fotó: deltahirek.hu Facebook oldala
Fotó: deltahirek.hu Facebook oldala
Fotó: deltahirek.hu Facebook oldala
Fotó: deltahirek.hu Facebook oldala
Forrás és borítókép: deltahirek.hu


MEGOSZTOM:


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés