FOTÓK: Börtönbüntetést kért az ügyészség a férfira, aki öt nap alatt kilenc autót tört fel

A Kecskeméti Járási Ügyészség lopás bűntette miatt vádat emelt egy sorozattolvaj férfival szemben, aki öt nap alatt kilenc autót tört fel és akkumulátort, rádiósmagnót, hangszórót, pendrive-ot, sőt az egyik járműből két üveg pezsgőt lopott el. Egy alkalommal fiatalkorú társa is volt, ekkor baltával törték be az ablakot azért, hogy némi aprópénzt vigyenek el.

A vádirat szerint a kecskeméti férfi 2020 májusában éjjelente a lakásához közeli utcákban – három alkalommal közvetlenül a szomszédai előtt – parkoló autók ablakát törte be azért, hogy a bennük lévő értékeket ellopja. Az autók feltörésével általában több kárt okozott, mint amekkora értéket ellopott.

Egyik szomszédja autójából megpróbálta a rádiósmagnót és az akkumulátort kiszerelni, ám végül mindössze egy egészségügyi dobozt tudott elvinni.

A kábelek elvágásával azonban 37 ezer forint kárt okozott. Másik szomszédja autójának pillangóüvegét kitörte, az ajtót kinyitotta és a motortérből egy akkumulátort lopott el.

Egy alkalommal fiatalkorú társa is volt, akivel együtt egy környékbeli utcában parkoló autó bal első ablakát baltával betörték, ám mindössze 2 ezer forint aprópénzt tudtak magukkal vinni.

Az autóban így is 50 ezer forint kárt tettek.

 

Elfogása előtti éjszaka a férfi egy közeli társasház parkolójában ezzel a módszerrel két üveg pezsgőt vett ki az utastérből. Ugyanezen az éjjelen egy másik áldozata autójának vászontetejét vágta ki azért, hogy az összesen 60 ezer forint értékű akkumulátort, rádiósmagnót, szerszámkészletet ellopja.

Hirdetés

A rongálással 200 ezer forint kárt okozott az autó tulajdonosának.

Az ügyészség a többszörösen büntetett előéletű férfit dolog elleni erőszakkal, üzletszerűen elkövetett lopás bűntettével vádolja, ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A jelenleg más ügyben kiszabott börtönbüntetését töltő férfi és szabadlábon lévő fiatalkorú társa ügyében a Kecskeméti Járásbíróság hoz döntést.

Forrás: ugyeszseg.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt

    Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt


  • Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett

    Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett


  • Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra

    Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra


  • Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani

    Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani


  • Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!

    Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!


  • Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett

    Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett


  • A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba

    A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba


  • Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett

    Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett


  • Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle

    Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle


  • Kötelező, új készülék jöhet az autókba

    Kötelező, új készülék jöhet az autókba


  • 750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon

    750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon


  • Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán

    Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán


  • A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek

    A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek


  • Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki

    Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki


  • Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?

    Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?