FOTÓK: Beszorult a sofőr papucsa a pedál alá, ezért felborult autójával a vasúti átjáróban

A Debreceni Járási Ügyészség közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki autójával kidöntötte egy vasúti átjáró fénysorompóját – közölte az ügyészség.

A vádlott 2021. május 8-án kora délután személygépkocsijával közlekedett Derecske felől Konyár irányába, a járműben tartózkodott felesége és két gyermeke. Valamennyien használták a biztonsági övet, a kisebb gyermek gyerekbiztonsági rendszerben utazott. A vádlott haladása során egy vasúti kereszteződéshez érkezett, amelyhez balra, majd jobbra ívelő útkanyarulat vezetett.

A férfi azonban az autó sebességét az út vonalvezetésének megfelelően nem tudta mérsékelni, azaz nem tudott lassítani a járművel, ugyanis papucsa beszorult a pedálok közé.

Emiatt a vádlott az autóval lehaladt a menetirány szerinti jobb oldali útpadkára és a jármű elejével nekiütközött a vasúti átjárót biztosító fényjelző berendezésnek, ami talpazatával együtt kiborult a helyéről.

A vádlott autója az ütközés miatt a tetejére borulva állt meg.

A baleset során nem történt személyi sérülés, a vádlott azonban magatartásával veszélyeztette a vasúti közlekedés biztonságát.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság által végzett nyomozás során a férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését. A Debreceni Járási Ügyészség a vádlottal szemben közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat a Berettyóújfalui Járásbíróságon.

Hirdetés
Fotók: Ugyeszseg.hu

A járási ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a járásbíróság az ügyiratok alapján hozzon büntetővégzést és a vádlottal szemben pénzbüntetést szabjon ki, a vasúti társaság által előterjesztett polgári jogi igény érvényesítését pedig utasítsa egyéb törvényes útra.

Forrás: ugyeszseg.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg

    Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg


  • Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót

    Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót


  • Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik

    Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik


  • Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton

    Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton


  • 2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta

    2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta


  • Barátnőjéhez indult szilveszterezni – Halálos balesettel zárult 2024

    Barátnőjéhez indult szilveszterezni – Halálos balesettel zárult 2024


  • Autósokat riogat a heges arcú fantom. Életveszélyes trükkökkel próbálja megállítani a sofőröket

    Autósokat riogat a heges arcú fantom. Életveszélyes trükkökkel próbálja megállítani a sofőröket


  • Kétszer hatalmasat büntetőfékezett, de valamivel nagyon nem számolt. Instant karma…

    Kétszer hatalmasat büntetőfékezett, de valamivel nagyon nem számolt. Instant karma…


  • A Dunába hajtott egy autó vasárnap délután Dunaújvárosnál

    A Dunába hajtott egy autó vasárnap délután Dunaújvárosnál


  • Best of idióták! Szilveszteri különkiadás… BÚÉK :)

    Best of idióták! Szilveszteri különkiadás… BÚÉK 🙂


  • Hatalmas ütközés volt a 3. kerületben. Felvételt tettek közzé a mentésről

    Hatalmas ütközés volt a 3. kerületben. Felvételt tettek közzé a mentésről


  • Hatalmas baleset történt a Nagykörúton. Villamos ütközött személyautóval

    Hatalmas baleset történt a Nagykörúton. Villamos ütközött személyautóval


  • Gyorsvonat elé hajtott egy autó. Utasai súlyosan megsérültek

    Gyorsvonat elé hajtott egy autó. Utasai súlyosan megsérültek


  • Január 1-től még jobban szívhatják a fogukat az autósok

    Január 1-től még jobban szívhatják a fogukat az autósok


  • 2024 legnagyobb lebukásai! A fedélzeti kamera nem kegyelmezett idén sem. Rengeteg eljárás indult!

    2024 legnagyobb lebukásai! A fedélzeti kamera nem kegyelmezett idén sem. Rengeteg eljárás indult!