FOTÓK: Bedrogozva okozott balesetet a fiatal férfi, majd a rendőrségről távozva még aznap újra balesetet szenvedett

A debreceni rendőrök bódult állapotban elkövetett járművezetés vétség miatt indítottak eljárást a 21 éves fiatal férfival szemben.

Anyagi káros baleset helyszínéhez riasztották a debreceni rendőröket 2022. február 15-én 12 óra körül. A Faraktár utcán egy piros lámpánál álló Citroenbe hajtott bele hátulról egy Mercedes. A balesetben senki nem sérült meg, azonban a Mercedest vezető fiatal férfi összefüggéstelenül beszélt, szemmel láthatóan bódult állapotban volt. Az alkoholszonda ugyan negatív eredményt mutatott, azonban a kábítószer gyorsteszt már pozitív értéket jelzett.

Az egyenruhások előállították a rendőrkapitányságra a nyíregyházi lakost, ahol a jogosítványát bevonták, meghallgatását követően pedig eljárást indítottak vele szemben. Ugyanezen a napon 17 óra körül újabb balesetről érkezett bejelentés. A 4-es számú főúton, Debrecen és Bocskaikert között egy személyautó fának hajtott.

Mint kiderült, a 21 éves fiatal a kapitányságról való távozását követően úgy döntött, hogy jogosítvány nélkül beül az autójába és Nyíregyháza felé veszi az irányt.

A 230. kilométerszelvényben elvesztette az uralmát a jármű irányítása felett és egy fának csapódott. A mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították, az elsődleges orvosivélemény alapján könnyű sérüléseket szenvedett.

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya bódult állapotban elkövetett járművezetés vétség miatt indított büntetőeljárást a fiatal férfival szemben.

Fotó: police.hu
Fotó: police.hu
Forrás: police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • A mélybe zuhant lakóbuszával egy magyar férfi Olaszországban

    A mélybe zuhant lakóbuszával egy magyar férfi Olaszországban


  • A farmosi Jason Statham ablakokat szállított

    A farmosi Jason Statham ablakokat szállított


  • Leugratott az emeletről, miután több autónak nekiment egy elszabadult Tesla Model S

    Leugratott az emeletről, miután több autónak nekiment egy elszabadult Tesla Model S


  • Porsche csapódott egy családi házba Izsákon

    Porsche csapódott egy családi házba Izsákon


  • Hatalmas balesetet rögzített a kamera az M0-son

    Hatalmas balesetet rögzített a kamera az M0-son


  • Egy rénszarvasok vontatta fogat borult árokba az M6-os autópályán Mikulás napján

    Egy rénszarvasok vontatta fogat borult árokba az M6-os autópályán Mikulás napján


  • Brutális éves parkolási engedély árakat hozott a Mikulás bizonyos ingatlanok esetében a 13. kerületben

    Brutális éves parkolási engedély árakat hozott a Mikulás bizonyos ingatlanok esetében a 13. kerületben


  • Elvették a jogosítványát, majd kettévágta a Suzukiját, aztán a vastelepre indult vele, hogy leadja

    Elvették a jogosítványát, majd kettévágta a Suzukiját, aztán a vastelepre indult vele, hogy leadja


  • Elfogadták: A külföldön elvett engedélyt itthonra is bevonják

    Elfogadták: A külföldön elvett engedélyt itthonra is bevonják


  • Autó elé zuhant egy gyalogos. Az Árpád hídról esett le

    Autó elé zuhant egy gyalogos. Az Árpád hídról esett le


  • Hagyták futni a rendőrök a „betörőt”, pedig egy fontos kérdés nem tisztázódott

    Hagyták futni a rendőrök a „betörőt”, pedig egy fontos kérdés nem tisztázódott


  • Láncfűrészt dobott ki az autóból az őt üldöző rendőrökre

    Láncfűrészt dobott ki az autóból az őt üldöző rendőrökre


  • Részegen, szándékosan gázolta el párját. Zokogva beszélt az ítélethozatal előtt

    Részegen, szándékosan gázolta el párját. Zokogva beszélt az ítélethozatal előtt


  • Dömsödi Gábort majdnem képen vágták az autójában. A kilincset és a tükröt akarta egy férfi letörni, végül mást talált ki

    Dömsödi Gábort majdnem képen vágták az autójában. A kilincset és a tükröt akarta egy férfi letörni, végül mást talált ki


  • Nem zavarta a felnin csúszó utánfutó, de sok minden más sem

    Nem zavarta a felnin csúszó utánfutó, de sok minden más sem