Fotók: Aluljáróba hajtott egy autós Budapesten

A nő a Petőfi hídra szeretett volna felhajtani, amikor a GPS azt mondta neki, hogy azonnal forduljon jobbra. Ő ezt meg is tette, azonban valami rejtélyes oknál fogva az utasítást nem bírálta felül a sofőr annak ellenére sem, hogy látható módon nem az autóknak, hanem a gyalogosnak fenntartott út felé tartott, mégpedig egy aluljáróhoz vezető lépcső irányába -írja a blikk.hu

A kocsi bár lendületben volt, csodával határos módon mégsem gurult le az aluljáróig, kipufogója valószínűleg fennakadt.

Fotó: Blikk
Fotó: Blikk

Az autóban ülő hölgy nagyon megijedt, de szerencsére az ott dolgozó, éppen az aluljárót festő két férfi valamint egy autómentő szabadnapos munkatársa odarohant és próbálták tartani az autót, míg a hölgynek sikerült kiszállnia.

Közös összefogással sikerült az életveszélyes helyzetet mihamarabb megszüntetni, majd a kocsit biztonságosabb helyre vontatni

 

Forrás: http://www.blikk.hu/galeria/meghokkento-baleset-aluljaroba-hajtott-egy-autos-budapesten/vbprcrg

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése

    Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése


  • Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten

    Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten


  • Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban

    Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban


  • Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok

    Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok


  • Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje

    Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje


  • Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet

    Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet


  • Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban

    Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban


  • Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte

    Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte


  • 5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót

    5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót


  • A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón

    A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón


  • Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót

    Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót


  • 17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin

    17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin


  • Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében

    Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében


  • Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren

    Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren


  • Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett

    Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett