Forgalmkorlátozások, lezárások lesznek hétfőn a külföldi delegáció érkezése miatt

Hétfőn Budapesten külföldi delegációk közlekedése miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel vasárnap.

Hétfőn Magyarországra látogat Emmanuel Macron francia köztársasági elnök, és csúcstalálkozón vesz részt a visegrádi országok miniszterelnökeivel. A tervek szerint a francia államfő kétoldalú megbeszélést folytat Áder János köztársasági elnökkel, majd Orbán Viktor miniszterelnökkel, azután csatlakozik a V4-ek kormányfői egyeztetéséhez.

A hatóságok a delegációk miatt több forgalmas útvonalat, csomópontot időszakosan lezárhatnak, a közlekedést rövid időre megállíthatják.

A korlátozások a BKK járatait is érintik, ezért hétfőn Budapesten a felszíni közlekedésben hosszabb menetidőkre kell számítani. Érdemes a metrót választani, illetve a szokottnál korábban útnak indulni.

Hirdetés

Az I. kerületi Lánchíd utcát hosszabb időre, várhatóan 10 órától 22 óráig lezárják a közúti forgalom elől, a 105-ös autóbusz módosított útvonalon közlekedik, a Clark Ádám tér és a Várkert Bazár helyett a 178-as autóbusz Alagút utca, Szarvas tér és Dózsa György tér megállóhelyein áll meg.

Forrás: MTI

 

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Elképesztő felvétel készült egy VW Touareg sofőrjének ámokfutásáról Budapesten

    Elképesztő felvétel készült egy VW Touareg sofőrjének ámokfutásáról Budapesten


  • Porsche zuhant a Feneketlen-tóba Gödön

    Porsche zuhant a Feneketlen-tóba Gödön


  • Kamera rögzítette: Elvesztette uralmát a pickup sofőrje az M5-ösön

    Kamera rögzítette: Elvesztette uralmát a pickup sofőrje az M5-ösön


  • Soroksári frontális ütközés: Egyéves gyermek is megsérült a balesetben

    Soroksári frontális ütközés: Egyéves gyermek is megsérült a balesetben


  • Halálra gázolt egy nőt. Azt hitte egy őz volt és továbbhajtott

    Halálra gázolt egy nőt. Azt hitte egy őz volt és továbbhajtott


  • Rombolt a BMW-vel, majd el akart tűnni, de felvette a kamera

    Rombolt a BMW-vel, majd el akart tűnni, de felvette a kamera


  • Ronggyá törtek egy Porschét Tarján térségében

    Ronggyá törtek egy Porschét Tarján térségében


  • Benéztek a kocsiba a rendőrök – Nem bírták ki röhögés nélkül

    Benéztek a kocsiba a rendőrök – Nem bírták ki röhögés nélkül


  • Lézerrel „támadt” a Peugeot sofőrje az M2-esen

    Lézerrel „támadt” a Peugeot sofőrje az M2-esen


  • Várj! Emiatt pillanatnyilag még nem lehet LED-et építeni a halogénfényszórós autókba Magyarországon

    Várj! Emiatt pillanatnyilag még nem lehet LED-et építeni a halogénfényszórós autókba Magyarországon


  • Bent maradt a sérült járműben. Hatalmas sebességgel belerohantak az M3-ason

    Bent maradt a sérült járműben. Hatalmas sebességgel belerohantak az M3-ason


  • Friss hírek Sallai Nóra állapotáról. A történtek ellenére pozitív és elszánt

    Friss hírek Sallai Nóra állapotáról. A történtek ellenére pozitív és elszánt


  • Hat gépjármű ütközött össze az M3-ason. Teljes útzár!

    Hat gépjármű ütközött össze az M3-ason. Teljes útzár!


  • Ekkora “padkázást” még nem láttunk. Elől-hátul tetemes a kár

    Ekkora “padkázást” még nem láttunk. Elől-hátul tetemes a kár


  • Két hónapra búcsúzhat a jogosítványától egy ilyen manőver miatt

    Két hónapra búcsúzhat a jogosítványától egy ilyen manőver miatt