Fontos változás a szürke rendszámoknál szombattól

A kerékpárszállító eszközre különleges (szürke) rendszám szerelhető fel, vagy pedig az azt szállító gépkocsi hátsó rendszámtáblája szerelhető át rá – a Magyar Közlönyben megjelent, erről szóló kormányrendelet szombattól hatályos.

Április első napjától, a kerékpárszállító eszközre – tipikusan ilyen a vonóhorogra szerelhető bicikli szállító – kötelező volt különleges rendszámot kiváltani. Ez jelzésében megegyezett a szállító autó rendszámával, de a színe szürke volt.

A kiváltáshoz az autót – a szállító eszközzel együtt – el kellett vinni egy állami vizsgaállomásra, ahol ha megfelelőnek ítélték az eszközt, tanúsítványt adtak, majd ennek birtokában lehetett kiváltani az okmányirodában az új rendszámot. Miután nagy volt – a bonyolult és drága eljárás miatt – a felháborodás, az illetékesek változást ígértek, ez jelent meg most.

A jogszabály kiegészült azzal is, hogy a kerékpárszállítóra kiadott különleges rendszám csak A-típusú  – vagyis normál méretű – lehet.

A kormány ugyanebben a rendeletben – szintén szombati hatálybalépéssel – kimondta: az elveszett, ellopott, vagy pedig megsemmisült törzskönyv csak a  sorszámának a Hivatalos Értesítőben való közzétételét követő naptól pótolható. Addig eladni sem lehet az autót, mivel a tulajdonos változása nem vezethető át a nyilvántartásban.

Cikkeink rendszám témában: https://bpiautosok.hu/tag/rendszam/
 

Forrás: http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/fontos_valtozas_a_szurke_rendszamoknal_szombattol.644380.html
MEGOSZTÁS