Fontos út épül a Balaton mellett

Összekötik az M7-es autópályát a Balatont keletről kerülő gyorsforgalmi úttal. A hamarosan elkészülő út nem túl hosszú, de talán annál fontosabb.

Letették az alapkövét az M7-es autópályát a 710-es főúttal összekötő csomópontnak Balatonfőkajár mellett. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a beruházás gyorsabbá és biztonságosabb teszi a közlekedést a térségben – írta az MTI

Kontrát Károly az alapkőletétel alkalmából tartott keddi sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a legfontosabb közösségi érték a biztonság, melynek egyik meghatározó eleme a közlekedésbiztonság. Ezt hivatott erősíteni a 7,3 milliárd forintból megvalósuló fejlesztés.

A 2019 őszére megvalósuló beruházás során mintegy 3 kilométer hosszú besoroló sáv és egy különszintű csomópont épül, közel 2 kilométer útszakasz, egy körforgalom, valamint egy kerékpáros felüljáró.

Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. útfejlesztési igazgatója elmondta: az épülő csomópont jelentőségét növeli, hogy a későbbi M8-as autópályának is része lesz.

Az építkezés kivitelezői a Duna Aszfalt Kft. és a Hazai Építőgép Kft.

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Rommá törte autóját az aquaplaning miatt. Felvétel készült róla

    Rommá törte autóját az aquaplaning miatt. Felvétel készült róla


  • Halálos baleset történt. Frontálisan ütköztek össze

    Halálos baleset történt. Frontálisan ütköztek össze


  • Furcsán vezetett, nem azt találták a rendőrök a koporsókban, amire számítottak

    Furcsán vezetett, nem azt találták a rendőrök a koporsókban, amire számítottak


  • Nem vették vissza a kocsit, dühében berongyolt az autókereskedésbe

    Nem vették vissza a kocsit, dühében berongyolt az autókereskedésbe


  • Hétfőtől bekeményít az utakon a rendőrség

    Hétfőtől bekeményít az utakon a rendőrség


  • Döbbenetes videón, ahogy kiszakad egy terepjáró hátsó kereke az M4-esen

    Döbbenetes videón, ahogy kiszakad egy terepjáró hátsó kereke az M4-esen


  • Új videó került elő a zuglói villamos-busz ütközésről

    Új videó került elő a zuglói villamos-busz ütközésről


  • Delhusa Gjon esete miatt közokirat-hamisítás gyanújával indított eljárást a rendőrség

    Delhusa Gjon esete miatt közokirat-hamisítás gyanújával indított eljárást a rendőrség


  • Vészfékezett a piros lámpánál, majd tolatott, de mögötte voltak a gyalogosok

    Vészfékezett a piros lámpánál, majd tolatott, de mögötte voltak a gyalogosok


  • Egy körforgalom fogott ki a robotaxin. Hányás lett volna a vége, ha benne ülsz

    Egy körforgalom fogott ki a robotaxin. Hányás lett volna a vége, ha benne ülsz


  • Kigyulladt egy HÉV szerelvény Budapesten

    Kigyulladt egy HÉV szerelvény Budapesten


  • Alaposan móresre tanította a buszsofőr a kamerás autó sofőrjét, aki későn észlelte, hogy ki akar hajtani a buszmegállóból

    Alaposan móresre tanította a buszsofőr a kamerás autó sofőrjét, aki későn észlelte, hogy ki akar hajtani a buszmegállóból


  • Biztatóak a hírek Sallai Nóráról, de a karácsonyt még kórházban tölti

    Biztatóak a hírek Sallai Nóráról, de a karácsonyt még kórházban tölti


  • Csúnya baleset történt Budaörsön. Nem kapott elsőbbséget az Audi sofőrje

    Csúnya baleset történt Budaörsön. Nem kapott elsőbbséget az Audi sofőrje


  • Frontálisan ütközött teherautóval a 22. kerületben. Azonnal meghalt

    Frontálisan ütközött teherautóval a 22. kerületben. Azonnal meghalt