Figyelmeztetés nélkül szállították el az autókat egy filmforgatás miatt Ferencvárosban

A IX. kerület belső részein gyakran forgatnak filmeket, május 30-án is ez történt, de a lakosoknak ezt nem jelezték időben az önkormányzattól.

444 cikke szerint szerda délelőtt megjelentek biztonsági emberek Belső-Ferencvárosban, akik felszólították a helyieket, hogy azonnal vigyék el autóikat a szalagokkal körbezárt területről, mert filmforgatás kezdődik, ami egy hétig tart majd.

Aki nem állt el vagy akivel nem találkoztak, annak az autóit elszállították, írja a lap.

Mint kiderült, a lezárásra Bácskai János polgármester személyesen adott engedélyt, de erről nem értesítette a közös képviselőket, sőt még az alpolgármestert is meglepte az intézkedés. Bácskai egyébként tud a filmforgatások körüli állandó problémákról, mivel az ő javaslatára hoztak határozatot arról, hogy az érintett lakosokat megfelelő módon kell tájékoztatni, kötelesek alternatív parkolási lehetőséget biztosítani és az érintett társasházaknak részesedést kellene kapniuk a területfoglalás díjából.

A lap által megkérdezett közös képviselők szerint ezek eddig nem történtek meg, amikor pedig levelet írnak a polgármesternek a problémával kapcsolatban, sosem kapnak választ.

Borítóképunk csupán illusztráció: Forrás: https://24.hu/belfold/2018/05/31/figyelmeztetes-nelkul-szallitottak-el-az-autokat-egy-filmforgatas-miatt-ferencvarosban/

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban

    Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban


  • Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott

    Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott


  • Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát

    Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát


  • Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt

    Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt


  • Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson

    Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson


  • 720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon

    720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon


  • Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon

    Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon


  • Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan

    Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan


  • Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata

    Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata


  • Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött

    Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött


  • Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége

    Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége


  • Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon

    Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon


  • Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak

    Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak


  • Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál

    Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál


  • 170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla

    170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla