Figyelem: mától élesben működik a hatóság új közúti csodafegyvere, minden autós érintett

A személy- és a teherautósoknak egyaránt érdemes lesz figyelniük mostantól a „rakományra”, különben előbb-utóbb büntetés lesz a dologból.

Jó ideje lehet már tudni, hogy a tavaly áprilisban elindított Véda-rendszer mellett egy másik eszköz is figyelni fogja az autósokat az utakon. A Nemzeti Tengelysúlymérő-rendszer (TSM) tesztelése már februárban elkezdődött, mostanra összesen 89 helyszínen szerelték fel a méréshez szükséges eszközöket.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium néhány hete már jelezte, a tesztüzemből hamarosan éles működésre vált majd a rendszer. Ennek megfelelően szeptember 19-én kedden hivatalosan is elstartolt a TSM, így mostantól minden autó súlyát mérik majd, aki elhalad a telepített állomásnál. A hatóság elsősorban a túlsúlyos teherautókat akarja kiszűrni, de a mérőpontok minden autót érzékelnek és mérnek.

Napi.hu szerint bírságolni egyelőre nem fog a rendszer, az esetleges szabálytalanságok (túlsúly) miatt azonban már figyelmeztetést küldenek majd az üzembentartónak. Néhány hónap múlva azonban már büntetni is fog a TSM.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170919_tengelysulymero_rendszer_tsm_mukodik

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Tartálykocsival ütközött frontálisan a kanyarban – Fedélzeti kamera rögzítette

    Tartálykocsival ütközött frontálisan a kanyarban – Fedélzeti kamera rögzítette


  • Hármas karambol az M0-son. Több kilométeres a torlódás

    Hármas karambol az M0-son. Több kilométeres a torlódás


  • Fékezés nélkül gázolt el egy furgonos egy hatéves kisfiút és az édesanyját

    Fékezés nélkül gázolt el egy furgonos egy hatéves kisfiút és az édesanyját


  • Elképesztő jelenetet rögzített egy kamera az M7-esen

    Elképesztő jelenetet rögzített egy kamera az M7-esen


  • Kamera rögzítette a reggeli, M1-esen történt balesetet

    Kamera rögzítette a reggeli, M1-esen történt balesetet


  • Kizuhant a kisbuszból, ház falának csapódott, majd meghalt a sofőr

    Kizuhant a kisbuszból, ház falának csapódott, majd meghalt a sofőr


  • Megszólalt a BMW tulajdonosának rokona az Alsónémedi balesettel kapcsolatban

    Megszólalt a BMW tulajdonosának rokona az Alsónémedi balesettel kapcsolatban


  • A 4-es 6-os villamos megállójába csapódott egy autó

    A 4-es 6-os villamos megállójába csapódott egy autó


  • Súlyos buszbaleset történt. Sok a sérült

    Súlyos buszbaleset történt. Sok a sérült


  • Oldalára burult egy kisbusz az M3-ason. Fedélzeti kamera rögzítette

    Oldalára burult egy kisbusz az M3-ason. Fedélzeti kamera rögzítette


  • G Mercivel még a kamiont is letúrta volna az ámokfutó sofőr

    G Mercivel még a kamiont is letúrta volna az ámokfutó sofőr


  • Komoly menetidő növekedésre számíthattok az M7-es budaörsi csomópontjánál

    Komoly menetidő növekedésre számíthattok az M7-es budaörsi csomópontjánál


  • Újabb részletek Sallai Nóra balesetéről

    Újabb részletek Sallai Nóra balesetéről


  • Élet-halál között van a 16 éves fiú, akit egy cserbenhagyó autós gázolt el Székesfehérváron

    Élet-halál között van a 16 éves fiú, akit egy cserbenhagyó autós gázolt el Székesfehérváron


  • Dr. Herpy: Reakció az Alsónémedi tragikus balesetre – Sallai Nóra színésznő hibás?

    Dr. Herpy: Reakció az Alsónémedi tragikus balesetre – Sallai Nóra színésznő hibás?