Figyelem! Cáfol a rendőrség! Továbbra sem fogják elkérni a műszaki vizsgálati bizonyítványt

Közleményt adott ki a rendőrség a police.hu-n!

„Az elmúlt napokban megjelent sajtóhírek szerint a 2018. május 20-a után vizsgáztatott gépjárművek esetében a forgalmi engedély mellett a műszaki vizsgálati bizonyítványt is be kell mutatni a helyszínen az ellenőrzést végző rendőrnek.” – írja a police.hu

Az egyes közlekedési tárgyú miniszteri rendeletek jogharmonizációs célú módosításáról szóló 2/2018. (II. 5.) NFM rendelet több ponton módosította a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletet (a továbbiakban: Rendelet). Ennek keretében a Rendelet 4/C. § (2) bekezdése az alábbiak szerint módosult:

„(2) A jármű-honosítási eljárás alkalmazásának feltétele, hogy a belföldi üzemeltetés céljából behozott közösségi jármű tulajdonjogát megszerző ügyfél a kérelméhez csatolja a származási ország hatósága által kiadott

a) nem harmonizált adattartalmú forgalmi engedélyt vagy annak a kiállító hatóság által hitelesített másolatát; vagy harmonizált adattartalmú forgalmi engedély I. részét, valamint a II. részét, feltéve, hogy a jármű származási tagállamában ez utóbbi kiállításra került, továbbá

b) a forgalomban való részvétel jogosultságát igazoló érvényes dokumentumot, amely igazolja a származási országban alkalmazott közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi ellenőrzési rendszernek való megfelelőséget. A 2018. május 20-a után végzett műszaki vizsgálatok igazolására a „Műszaki vizsgálati bizonyítvány”-t is be kell mutatni.

A fentiek alapján megállapítható, hogy a sajtóhírek helytelen jogértelmezés eredményeként születtek, mivel a műszaki vizsgálati bizonyítvány bemutatására vonatkozó jogszabályi kötelezettség kizárólag jármű-honosítási eljárásra értendő. A közúti közlekedési ellenőrzés során annak bemutatására továbbra sem kötelezhető a járművezető, így a rendőrség az ellenőrzések végrehajtása során 2018. május 20-át követően sem fogja a műszaki vizsgálati bizonyítvány bemutatását kérni.

Amennyiben az intézkedő rendőrnek a forgalmi engedélyben vagy a vezetői engedélyben foglaltakon túlmenően további adatra van szüksége, úgy azt a rendelkezésre álló nyilvántartásokból fogja megállapítani. – írja a police.hu

Erre csak azt tudjuk reagálni! SZUPER!!!

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt


  • Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr

    Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr


  • Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon

    Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon


  • Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány

    Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány


  • Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet

    Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet


  • Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte

    Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte


  • Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit

    Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit


  • Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában

    Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában


  • Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást

    Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást


  • Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt

    Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt


  • Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat

    Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat


  • Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton

    Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton


  • Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni

    Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni


  • Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz

    Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz