Felújítják a Hungária körúti felüljárót. Két hónapig fog tartani

Sávlezárások mellett javítási munkálatokat végeznek péntektől várhatóan augusztus végéig a Hungária körúti felüljárónak az Árpád híd felől a Thököly út felé vezető oldalán, emiatt torlódásokra kell számítani – közölte a Budapest Közút Zrt. A lezárások az 1-es villamos forgalmát nem érintik.

A közlemény szerint júliusban és augusztusban a Hungária körúti felüljárónak az M3-as bevezető felé vezető oldalán végeznek szigetelési, burkolat- és dilatációjavítási munkálatokat. A kivitelezés várhatóan augusztus végéig tart majd több ütemben. A felüljáró mindhárom érintett sávjában lesz munkavégzés.

A Kacsóh Pongrác úti felüljáróra és az M3-as bevezetőre biztosított lesz a feljutás a munkálatok ideje alatt
– írták meg közleményükben.

Hirdetés

Az első ütemben, péntek reggel 7 órától a szélső sávot zárják le a felüljáró teljes hosszában. A sáv aszfaltburkolatát felmarják, a pályalemez szigetelését visszabontják. A vasbeton pályalemez javítási munkáit követően új szigetelés, majd aszfaltburkolat épül a sávban. Közben a dilatációs szerkezeteket is kicserélik.

A munka ideje alatt óránkénti 40 kilométeres sebességkorlátozásra kell számítani. Ezen időszakban a felüljárón lévő járdát is lezárják. Kerékpárral a Vágány utca – Dózsa György út – Állatkerti körút útvonalon lehet eljutni a Róbert Károly körút felől a Városligetbe – írták.

A második ütemben a középső sávban dogoznak majd a felüljáró teljes hosszán, itt is felmarják az aszfaltburkolatot, kicserélik a szigetelést, átépítik a tönkrement dilatációkat.

Az utolsó, harmadik ütemben a belső sávban is kibontják majd a dilatációkat és a környezetükben lévő burkolatot. A beépülő új szerkezetekhez csatlakoztatják a pályalemez-szigetelést és a burkolatot – olvasható a közleményben.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég

    A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég


  • Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát

    Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát


  • A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt

    A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt


  • Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek

    Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek


  • Kb. 5,5 millió forintos bírságot fizethet, mert gumit füstölt és porfelhőt vert fel autójával

    Kb. 5,5 millió forintos bírságot fizethet, mert gumit füstölt és porfelhőt vert fel autójával


  • Súlyos baleset történt az M1-esen. Kamionba hajtott egy kisbusz

    Súlyos baleset történt az M1-esen. Kamionba hajtott egy kisbusz


  • „A tapolcai driftelő ártatlanokat tarolt le” címmel kaptuk a felvételt

    „A tapolcai driftelő ártatlanokat tarolt le” címmel kaptuk a felvételt


  • Börtönbe megy a buszt is megállító, közlekedési táblával hadonászó férfi

    Börtönbe megy a buszt is megállító, közlekedési táblával hadonászó férfi


  • Kipattantak a luxus Merciből, majd jött a meglepetés

    Kipattantak a luxus Merciből, majd jött a meglepetés


  • Egy munkába igyekvő rendőr csapódott az út közepén veszteglő kamionnak

    Egy munkába igyekvő rendőr csapódott az út közepén veszteglő kamionnak


  • Zebrán gázolta halálra a 21 éves fiatalt egy sofőr Balatonszárszón

    Zebrán gázolta halálra a 21 éves fiatalt egy sofőr Balatonszárszón


  • Letarolt egy oszlopot és több fát, majd a járdán állt meg a busz Kispesten. Két autóval ütközött

    Letarolt egy oszlopot és több fát, majd a járdán állt meg a busz Kispesten. Két autóval ütközött


  • Elképesztő jelenet a 3-as főúton: Nem tudta befejezni az előzést egy Opel Corsa

    Elképesztő jelenet a 3-as főúton: Nem tudta befejezni az előzést egy Opel Corsa


  • Meglepődtek a rendőrök: Szögekkel tűzdelte tele gumiabroncsát egy sofőr Borsodban

    Meglepődtek a rendőrök: Szögekkel tűzdelte tele gumiabroncsát egy sofőr Borsodban


  • Sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában

    Sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában