Felrobbant egy jelzőlámpa Budapesten. Ketten megsérültek

Szerdán felrobbant egy jelzőlámpa a VII. kerületi Lövölde téren, a helyi polgármester megtette a szükséges intézkedéseket.

Soproni Tamás, Terézváros polgármestere, a Momentum fővárosi frakcióvezetője közölte szerda este Facebook-oldalán, hogy az előzetes vizsgálatok alapján rövidzárlat miatt felrobbant egy jelzőlámpa a budapesti Lövölde téren.

Mint írta, egy könnyebb és egy súlyosabb sérültet a mentők elláttak, és a Honvéd kórházba vittek. A rendőrség eljárást indított az ügyben. A jelzőlámpákat kezelő Budapest Közút Zrt.-t arra kérte Soproni, hogy azonnali hatállyal vizsgálják át a kerületi jelzőlámpákat.

A polgármester mihamarabbi jobbulást kívánt a sérülteknek.

Hirdetés

Soproni Tamás posztja alatt jelentkezett az egyik sérült:

„Én voltam a tegnap esti Lövölde téri robbanás egyik áldozata, szerencsére csak könnyebben sérültem.
Ezúton szeretném megköszönni annak a Lidl alkalmazott hölgynek, aki hozta rám a jeget, annak a Lövölde téri gyógyszertárosnak, aki rögtön szaladt mi kell a patikából és a két épp arra sétáló egészségügyis hölgynek, akik segìtettek, amíg kiért a mentő.
Köszönöm a szuperprofi és hihetetlen empatikus mentősöknek, hogy elláttak, bevittek a kórházba.
Szeretném meghálálni Nekik, ezért megköszönöm, ha valaki tudja a nevüket, elérhetőségüket”

Hirdetés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan

    Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan


  • Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata

    Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata


  • Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött

    Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött


  • Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége

    Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége


  • Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon

    Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon


  • Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak

    Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak


  • Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál

    Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál


  • 170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla

    170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla


  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták


  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből


  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül