Felnyomta a mentőst, mert az szolgálatban vett egy hamburgert

Furcsa Facebook posztot közölt le a Mentőszolgálat a mai napon „PIROS TOJÁS HELYETT FELJELENTÉST KAPTAK HÚSVÉTKOR A MENTŐK❗️” címmel.

Különös lakossági bejelentés érkezett a fővárosi mentőkhöz a Húsvéti ünnep alatt, amiben egy férfi sérelmezi, hogy szolgálatot teljesítő bajtársaink ebédet vásároltak.

Erről fényképet is mellékelt a felháborodott panaszos, amin az látszik, ahogyan a mentőegység egyik tagja (a kötelező távolságot tartva) hamburgert kér elvitelre egy Szentendrei úti büfénél.

Az életmentők természetesen nem ellátás alatt vagy helyett, hanem kórházból a mentőállomásra tartva álltak meg egy pillanatra, ami nem veszélyeztette az egység riaszthatóságát vagy befolyásolta a “bevonulás” útvonalát.

A panasz szerint ez hosszú percekig tartott, (a mentő fedélzeti számítógépe alapján) valójában mindössze 1 perc 51 másodpercet vett igénybe.

A vizsgálat ráadásul azt is feltárta, hogy bajtársaink ugyan megvásárolták a kifogásolt hamburgert, állomáshelyükhöz érve azonban riasztást kaptak, így elfogyasztani csak jóval később tudták ebédjüket.

Hirdetés

A panaszra végül az Országos Mentőszolgálat főigazgatója maga reagált. Válaszában (a tények ismertetése után) megértést kért a frontvonalban küzdő mentődolgozók irányába, akik áldozatos munkájára a jelenlegi hatalmas terhelés mellett is számíthat a lakosság!”

– írta meg a mentőszolgálat Facebook posztjában.


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette

    Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette


  • Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton

    Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton


  • Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért

    Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért


  • Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak

    Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak


  • A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten

    A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten


  • Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben

    Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben


  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!


  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje


  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben


  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt