Félmilliós bírsággal vagy akár forgalmi engedély és rendszám elvétellel is büntethetik a horrorkaravánokat

Január végétől akár félmillió forintos közigazgatási bírságot szabhatnak ki az ellenőrző hatóságok a szabálytalan vontatást végző, túlsúlyos és túlméretes járműszerelvényekre akkor is, ha azok személyautókból vagy kistehergépkocsikból állnak – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Az úgynevezett „horrorkaravánok” szinte kizárólag külföldi – elsősorban bolgár és román – járművek által vontatott járműszerelvények. Vezetőik jellemzően Nyugat-Európában felvásárolt, gyakran üzemképtelen használt autókat juttatnak el a keleti célországokba úgy, hogy egyszerre több gépkocsit szállítanak egymás mögé kapcsolt pótkocsikon, rakományukat hevenyészetten rögzítve.

Az ellenőrzés és bírságolás lehetőségének kiterjesztése az M1 és N1 járműkategóriákra lehetővé teszi a horrorkaravánok visszatartását, a rendszám és forgalmi engedély elvételét.

A kapcsolódó jogszabály-módosítás nyomán hatékonyabbá válik a járművek üzembentartóival, vezetőivel szembeni fellépés, ami elősegítheti a súlyos közlekedésbiztonsági kockázatot hordozó jelenség visszaszorítását.

A közlekedési hatóság az eddigiekben csak a 3,5 tonnánál nagyobb teherautók nem megfelelő műszaki állapotát, elégtelen rakományrögzítését ellenőrizhette, szankcionálhatta. A közúti közlekedési törvény vonatkozó rendelkezése a bírság vagy a pénzkövetelés biztosítás megfizetéséig teszi lehetővé a jármű visszatartását.

Hirdetés


KAPCSOLÓDÓ:

Civil autósoktól vár fedélzeti kamerás felvételeket a renitens közlekedőkről a lengyel rendőrség


A személyautókra és kisteherautókra is kiterjesztett szankcionálási lehetőség egyúttal tehát a járműszerelvények forgalomból való azonnali kitiltását is megalapozza.

A lelkiismeretlen ügyeskedők súlyosan veszélyeztetik a közlekedés biztonságát Magyarországon is.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a közleményben elmondta, Magyarország központi földrajzi helyzetéből nemcsak gazdaságfejlesztési előnyök származnak, a jelentős tranzitforgalom okozta kockázatokat is kezelni kell.

A horrorkaravánok szélsőséges példái a járművezetői felelőtlenségnek, el kell venni a próbálkozók kedvét a ránézésre is súlyosan balesetveszélyes szállítási barkácsmegoldásoktól.

Az e célt szolgáló jogszabály-módosítás a kihirdetését követő 45. napon, január végén lép hatályba.

Forrás: vg.hu


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kamikaze őrültek, akik az életedre törnek

    Kamikaze őrültek, akik az életedre törnek


  • Azt hitték defekt volt, majd a Tesla kamerája megmutatta az igazságot

    Azt hitték defekt volt, majd a Tesla kamerája megmutatta az igazságot


  • Betonkeverő ütközött kamionnal frontálisan. Nem élte túl a betonmixer sofőrje

    Betonkeverő ütközött kamionnal frontálisan. Nem élte túl a betonmixer sofőrje


  • Nőknek köszönhető: 7 nagyon alap autóipari innováció, amiket a nőknek köszönhetünk

    Nőknek köszönhető: 7 nagyon alap autóipari innováció, amiket a nőknek köszönhetünk


  • Megint utasokkal teli busszal szórakozott egy BMW-s. Profin ment neki a büntetőfékezés

    Megint utasokkal teli busszal szórakozott egy BMW-s. Profin ment neki a büntetőfékezés


  • Kolosy téri buszbaleset: Felvételt kaptunk a furgonostól…

    Kolosy téri buszbaleset: Felvételt kaptunk a furgonostól…


  • Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon

    Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon


  • Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette

    Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette


  • Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton

    Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton


  • Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért

    Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért


  • Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak

    Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak


  • A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten

    A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten


  • Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben

    Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben


  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!