Hirdetés

Gondolkodtató
Felmerült a vasárnapi autómentesség. Reagált a kormány
Felmerült a vasárnapi autómentesség. Reagált a kormány
Hirdetés

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) ez év elején egy tíz pontból álló tervet mutatott be a globális olajkereslet csökkentése érdekében. A szervezet az autómentes vasárnapok bevezetését is javasolta a nagyvárosokban.

A magyar kormány viszont nem kéri azt az emberektől, hogy a hét utolsó napján tegyék le az autót – jelezte Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.

A vasárnapi autótilalom nagyságrendileg 380 ezer hordóval csökkentené az olajszükségletet havi szinten az ügynökség számításai szerint. 1973-ban, az olajválság idején Svájc, Hollandia és Nyugat-Németország egyszer már bevezette az intézkedést, és néhány város az utóbbi időben a közegészségügy érdekében szintén alkalmazza az autókra vonatkozó egynapos tilalmat.

Az IEA jelentése szerint az előnyök közé tartozik a zajszennyezés csökkenése és a közlekedésbiztonság javulása, plusz a belélegzett levegő is tisztábbá válhat így – írja a Guardian.

„Erre nem kerül sor” – mondta Nagy Márton gazdasági miniszer, amikor arról is kérdezték, lesz-e autótilalom vasárnaponként Magyarországon.

Hirdetés

„Azt gondolom, hogy nem ez a cél, hanem az, hogy megvédjük a családokat a magasabb energiaáraktól, és ez eddig sikerült is. Mi az árstopokban hiszünk, és az árstopok fenntartásában hiszünk, és addig, amíg lehet, fönn is fogjuk tartani őket. Háborús infláció van, ezzel szembe kell nézni, ugyanakkor nem szabad minden esetben ezeket az áremelkedéseket a családokra önteni. Ellenkezőleg, ezekben az alapvető termékkörökben, mint üzemanyag, gáz, villany, élelmiszer és hitelek, védelmet kell biztosítani” – hangsúlyozta a miniszter.


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés