Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni

A legtöbben 1,5 millió forint alatt tudnának használt autót venni, ha most kellene lépniük. Elég sokan vannak, akik viszont nem is szeretnének autót. – írja a Totalcar.hu

Tavalyelőtt sokkolta a magyarokat a kiemelkedő infláció, 2023-ban közel 18 százalékkal emelkedtek az árak a KSH szerint, az átlagkeresetek pedi nem tudtak lépést tartani ezzel a tempóval. Azaz csökkentek a reálbérek és a vásárlóerő.

Tavaly fordult a kocka, jelentős reálbér-emelkedés történt. Az autópiacon belül mind a használt, mind az új autók esetében növekedés történt 2024-ben az előző évhez képest. Ugyanakkor a Totalcar megbízásából a Pulzus Kutató által készített friss felmérés szerint továbbra is viszonylag vékony pénztárcával tudnak kimenni a piacra a vásárlók.

Elnézést, ha zavaró!
Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet; kizárólag a reklámok segítik működésünket. Ha segítenél, mert fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket.
Hálásan köszönjük!

A végeredmény alapján az látszik, hogy a kínálat aljáról tudnak a legtöbben választani. A magyarok 31 százaléka legfeljebb 750 ezer forintért tudna használt autót vásárolni most, miközben 24 százalékuk a következő sávba, a 750 ezer és 1,5 millió forint közötti tartományban szereplő használt autókat látják reálisnak.

Vagyis a lakosság fele 1,5 millió forintnál nem szánna többet használt autóra, ha most kellene vásárolnia. 

A felmérés részleteit a Totalcar.hu-n olvashatod el.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Siófokról mentek haza, kis híján meghaltak

    Siófokról mentek haza, kis híján meghaltak


  • Pókemberként pattant ki és vágódott a kamerás autó elé a BMW sofőrje

    Pókemberként pattant ki és vágódott a kamerás autó elé a BMW sofőrje


  • Forró autóba zárva hagyta a gyermekét. Azonnal cselekedni kellett

    Forró autóba zárva hagyta a gyermekét. Azonnal cselekedni kellett


  • 15 méteres fa szúrta át a kisteherautót

    15 méteres fa szúrta át a kisteherautót


  • KRESZ módosítás: Az egykerekű klub vezetői szerint őket meg sem keresték

    KRESZ módosítás: Az egykerekű klub vezetői szerint őket meg sem keresték


  • Megállt a sor, olvasónk egy pillanatra nem figyelt, de hatalmasat mentett! Tanulj belőle!

    Megállt a sor, olvasónk egy pillanatra nem figyelt, de hatalmasat mentett! Tanulj belőle!


  • Felrobbant egy jelzőlámpa Budapesten. Ketten megsérültek

    Felrobbant egy jelzőlámpa Budapesten. Ketten megsérültek


  • Az egyik egy motorost ütött el majdnem, a másik pedig kis híján egy Mercivel ütközött, mert annak sofőrje elé hajtott

    Az egyik egy motorost ütött el majdnem, a másik pedig kis híján egy Mercivel ütközött, mert annak sofőrje elé hajtott


  • Lesz felújítás az M7-esen nyáron! Sajnos elkerülhetetlen

    Lesz felújítás az M7-esen nyáron! Sajnos elkerülhetetlen


  • Ilyen dolgozni az M0-son 30-35 fokban

    Ilyen dolgozni az M0-son 30-35 fokban


  • Teljes döbbenet: Nekiment a Völgyhídon, majd elément és megint

    Teljes döbbenet: Nekiment a Völgyhídon, majd elément és megint


  • Videón, ahogy lebontja a terelést a bamba sofőr

    Videón, ahogy lebontja a terelést a bamba sofőr


  • Kilométeren át hajthatott szemben a forgalommal egy kamionos az M0-son vasárnap

    Kilométeren át hajthatott szemben a forgalommal egy kamionos az M0-son vasárnap


  • Mosókefével verte el ismerősét, mert rávágott az autójára. Csonttörésig fajult a dolog

    Mosókefével verte el ismerősét, mert rávágott az autójára. Csonttörésig fajult a dolog


  • Az új KRESZ-ben a büntetőfékezések ellen is próbálnak fellépni

    Az új KRESZ-ben a büntetőfékezések ellen is próbálnak fellépni