Felmentette a bíróság a vádak alól az újbudai rendőrgyilkost

Közel egy órán át ismertette az észrevételeit Sz. Szilárd, mielőtt a törvényszéken megkezdődtek volna az újbudai rendőrgyilkosság perbeszédei. A vádlott szerint ő nem követett el bűncselekményt, amiért kiérkeztek a rendőrök a helyszínre, sőt ő korábban még védte is az egyenruhásokat. – közölte az Index

2024.03.08-án felmentette a vádak alól a törvényszék bírája.

Péntek délben Szabó Judit tanácselnök ítéletet hirdetett a 2023-as újbudai rendőrgyilkosság ügyében, ebben

felmentette sz. Szilárdot a vádak alól, és elrendelte a kényszergyógykezelését.

Hirdetés

Szabó Judit az indoklásában kifejtette, hogy a rendőrökön okozott sérülések emberölési célzatra irányulnak, és nem halált okozó testi sértésre. A vádlott kóros elmeállapota miatt azonban nem büntethető.

Az elsőfokú ítéletet az ügyész, a vádlott és a védő is tudomásul vette, így az jogerős. A kényszergyógykezelését innentől kezdve hathavonta fogja felülvizsgálni az IMEI.

Sz. Szilárd észrevételeivel kezdődött a pénteki ülése az újbudai rendőrgyilkosság tárgyalásának a Fővárosi Törvényszéken. Állította, hogy nem dördült el figyelmeztető lövés a lépcsőházból kifelé, és ez szerinte látszik is a felvételeken. Továbbra is vitatja, hogy a tanúk igazat mondtak

Indítékom nem is lett volna. Az én olvasatomban nem is követtem el bűncselekményt, amikor valakinek az életét próbáltam megmenteni

– mondta Sz. Szilárd, utalva arra, hogy azért érkeztek meg a XI. kerületi házhoz a rendőrök, mert ő bontókalapáccsal betörte egy idős asszony lakásának a bejárati ajtaját.

Sz. Szilárd állította, hogy ő egy pörgős típus, nem egy lusta lajhár, majd az eljárásról beszámoló tévéműsorokat szerette volna kritizálni, de ezen a ponton félbeszakította a bírónő:

Én is pörgős típus vagyok, a bíróság nem tévéadások alapján hoz ítéletet az ügyben. Kérem, haladjunk tovább!

A vádlott már a szolnoki incidensét is megkérdőjelezte, szerinte nem úgy viselkedett akkor sem, ahogy a rendőri jelentés leírta. Az Újbudára kiérkező rendőröket, Baumannt és a többieket cinkosoknak nevezi.

Ez egy karaktergyilkosság, ami itt folyik, ez nem egy nyomozás!

– csattant fel Sz. Szilárd, amikor a rendőrségi nyomozás mozzanatait kritizálta.

Hirdetés

Borbély Zoltán, Baumann Péter sértetti jogi képviselője viszont nem értett egyet az ügyész álláspontjával. Meglátása szerint Sz. Szilárd értelmes ember, aki nem szenved elmebetegségben, és adekvátan tér ki a kérdés elől, ami őt kóros elmeállapotúnak állítaná be.

Az ügyvéd röviden bemutatta Baumann Péter életútját a haláláig, majd jelezte, hogy új elmeorvosi szakértő meghallgatására tesz indítványt. Borbély ugyanis nem ért egyet az igazságügyi szakértő véleményével, szerinte Sz. Szilárd értelmesen válaszolt a bírósági kérdésekre, korábban munkahelye és lakása is volt, ez pedig nem egy súlyos elmeállapotú emberre jellemző. 

Sz. Szilárd nem kóros elmeállapotú. Ha ez a rendőrgyilkosság 1974-ben történik meg, akkor ebben a teremben az lenne a kérdés, hogy a vádlottat halálra ítéljék, vagy kényszergyógykezelésre. Most az a kérdés, hogy börtönbüntetésre ítéljék, vagy kényszergyógykezelésre.

Teljes cikk az Indexen olvasható.

AKKORÁT BÜNTETŐFÉKEZETT A FORD SOFŐRJE, HOGY KI KELLETT TÉRNI A SÁVBÓL:

Akkorát BÜNTETŐFÉKEZETT a Ford sofőrje, hogy ki kellett térni a sávból

Lájkold a videót, ha fontosnak tartod a munkánkat! Köszönjük! Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt. A videón az előzmények is láthatók. A Ford jobbról érkezik, a kamerás autó vezetőjének tehát korábban nem volt konfliktusa a Ford sofőrjével. „Biatorbágy felé haladtunk, amikor egy Ford Focus jobbról bevágott elénk, majd mikor dudáltam, illetve jeleztem neki, hogy baleset veszélyesen megy elkezdett büntetőfékezni.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján


  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt


  • Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr

    Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr


  • Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon

    Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon