Hirdetés

Hírek
Felfüggesztettet kapott a sofőr, aki büntetőfékezéssel okozott balesetet, majd elhajtott a helyszínről
Felfüggesztettet kapott a sofőr, aki büntetőfékezéssel okozott balesetet, majd elhajtott a helyszínről
Hirdetés

A Kecskeméti Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki röviddel azután, hogy nagy sebességgel közlekedve egy utánfutós jármű sofőrjével közlekedési vitába keveredett, előzést követően hirtelen állóra fékezett előtte. A megelőzött jármű sofőrje a kormányt félrerántva az ütközést elkerülte, de az utánfutója lekapcsolódott és az oldalára dőlt.

A vádirat szerint egy férfi – az ügy vádlottja – 2021. november 9-én kora délután derült időben, jó látási viszonyok között közlekedett Kiskunmajsa lakott területén kívül. Egy másik férfi – az ügy sértettje – a járművével az út mellett állt és a karjával lassító mozdulatokat tett, hogy a nagy sebességgel hajtó vádlottat lassabb tempóra késztesse.

Ezen a vádlott felháborodott.

Röviddel a konfliktus után, az úton visszafelé haladva a vádlott felismerte az előtte közlekedő pótkocsis járműben a sértettet. Ezért miután megelőzte, hirtelen, indokolatlanul lefékezett előtte, hogy megleckéztesse. Az ütközés elkerülése érdekében a sértett félrerántotta a kormányt és az útpadkára lehaladva megelőzte az időközben állóra fékező vádlottat, majd az úttestre visszatérve, a baloldali sávba sodródott, miközben a pótkocsija lekapcsolódott és az oldalára dőlt.

Hirdetés

A járművek nem ütköztek, személyi sérülés nem történt. Látva a járművéből kiszálló sértettet, a vádlott megfordult és elhagyta a helyszínt.

A vádlott a sértett életét, testi épségét közvetlen veszélynek tette ki azzal, hogy szándékosan megszegte azt a KRESZ szabályt, amely szerint a jármű sebességét hirtelen fékezéssel csak a személy- vagy vagyonbiztonság megóvása érdekében szabad csökkenteni.

Az ügyészség a férfit közúti veszélyeztetés bűntettével vádolja és ezért vele szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy a járművezetéstől is tiltsák el.

Forrás: ugyeszseg.hu

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés