Felfüggesztett fogház, 2 év eltiltás és milliós kártérítés a büntetése a vonatnak ütköző sofőrnek

A Balassagyarmati Járásbíróság közlekedés biztonsága elleni vétség miatt jogerősen elítélte azt a 60 éves férfit, aki egy vasúti átjáróban okozott balesetet.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádirata szerint a férfi 2021. május 9. napján, Nógrádmarcal irányából Szügy irányába haladt személygépkocsijával és három utasával. Egy fénysorompóval biztosított vasúti átjárót figyelmetlenül közelített meg, a villogó piros jelzést figyelmen kívül hagyta, az autó sebességét nem mérsékelte, így későn észlelte a szügyi vasútállomásról Balassagyarmat irányába haladó, két kocsiból álló személyszállító vonatot.

Ugyan vészfékezésbe kezdett, azonban a megengedettet jelentősen meghaladó sebessége miatt a balesetet már nem kerülhette el: a gépkocsi elejével a második vasúti kocsinak ütközött, majd a vasúti töltés melletti bokros területbe csapódott.

A baleset során nem történt személyi sérülés, azonban a járművek jelentősen megrongálódtak. A rendőrségi helyszínelés miatt négy vonat részlegesen elmaradt, összesen 222 percet késtek.

Hirdetés

Az ügyészség indítványával egyezően a bíróság tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzést: a büntetlen előéletű férfit 8 hónap, végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetésre és 2 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A vádlottnak 130.600 forintnyi bűnügyi költséget és a MÁV Zrt. részére az okozott 900.000,- forintos kárt is meg kell fizetnie.

A döntés jogerős.

Forrás: ugyeszseg.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson

    Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson


  • 720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon

    720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon


  • Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon

    Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon


  • Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan

    Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan


  • Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata

    Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata


  • Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött

    Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött


  • Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége

    Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége


  • Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon

    Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon


  • Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak

    Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak


  • Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál

    Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál


  • 170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla

    170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla


  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták


  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből