Felfüggesztett börtönt kapott a mentős, aki összeütközött egy száguldó motorossal a Rottenbiller utcában

Ahogy arról mi is hírt adtunk még 2021-ben meghalt egy motoros, miután összeütközött egy megkülönböztető jelzést használó mentőautóval a 7. kerületi Rottenbiller utcában.

A mentőautó használta a megkülönböztetőjelzést, ám a kereszteződésben fékezés nélkül nekicsapódott a motoros. A gyors segítség ellenére a fiatal fiú a helyszínen belehalt sérüléseibe. Az RTL híradója úgy értesült, hogy az esetkocsi sofőrjét meggyanusították.

A szakértői vélemény alapján a motoros nem lépte át jelentősen a megengedett sebességet – mondta az áldozat ügyvédje.

A mentőautó sofőrjét ellenben azzal gyanúsították, hogy túl gyorsan hajtott be a kereszteződésbe és nem tudott kellőképp meggyőződni arról, hogy biztonságos-e az áthaladás a piroson.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 1 év 6 hónap fogházbüntetésre ítélte azt a mentőst, akit 2021 márciusában, miután egy várandós nőhöz riasztották, a helyszínre sietve ütközött egy motorossal a budapesti Rottenbiller és Wesselényi utca kereszteződésében, aki életét vesztette. A büntetés végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztették, az ítélet viszont nem jogerős

– számolt be a Blikk.

Hirdetés

A vádirat szerint a mentőautó sofőrje úgy haladt át a piros lámpán, hogy nem győződött meg kellő mértékben arról, hogy a neki balról érkező összes jármű biztosítja-e számára az akadálytalan továbbhaladást, pedig a KRESZ szerint kötelessége lett volna. Ugyan a motoros a megengedettnél közel kétszer gyorsabban közlekedett, de az ütközést kisebb sebességgel sem tudta volna elkerülni. Az ügyészség szerint a mentős 60 kilométer per órával mehetett, de a férfi ezt vitatja, szerinte ugyanis jóval lassabban, 30-40 kilométer per órával haladt.

A lap jelen volt a keddi tárgyaláson, ahol a vádlott ügyvédje a jegyzőkönyvet idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy a fiatal véréből THC volt kimutatható. A védelem viszont úgy véli, hogy ha nem lett volna drog a motoros szervezetében, akkor nem ment volna kétszer annyival, mint a megengedett sebesség. A jegyzőkönyvek szerint még tíz nappal a baleset után a boncoláson is érezhető volt a marihuána illata a szerveken, éppen ezért a vádlott nem gondolja, hogy csupán belélegzésről van szó.

A vádlott megjegyezte azt is, hogy a baleset napján csupán bukósisakot viselt a fiatal motoros, egyéb láthatósági vagy védőfelszerelést nem. Szerinte, ha ezeket nem mulasztja el a motoros, akkor „semmilyen baleset nem történt volna”. Az édesanya úgy tudja, fia viselt védőfelszereléseket.

A férfi az utolsó szó jogán azt mondta, sajnálja a történteket, bár nem érzi magát felelősnek érte. Arra is kitért, hogy az ő élete is „teljesen tönkrement a baleset következtében”, ugyanis elveszítette a munkáját, és a jogosítványát is. Azt kérte, hogy a bíróság mentse fel, hogy folytathassa hivatását, ez azonban nem történt meg.

Hirdetés
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Családi tragédia: szörnyethalt egy idős házaspár

    Családi tragédia: szörnyethalt egy idős házaspár


  • A zöld rendszámmal járó ingyenes budapesti parkolás szigorítását tervezik

    A zöld rendszámmal járó ingyenes budapesti parkolás szigorítását tervezik


  • Napokig tartó javítási munkák indulnak az M0-son

    Napokig tartó javítási munkák indulnak az M0-son


  • Részeg biciklis a száguldó vonat előtt áttekert a síneken. Előtte még letörte a sorompót

    Részeg biciklis a száguldó vonat előtt áttekert a síneken. Előtte még letörte a sorompót


  • Olvasónk „páholyból” nézte végig a tegnapi elfogást az M3-ason

    Olvasónk „páholyból” nézte végig a tegnapi elfogást az M3-ason


  • Kemény autós üldözés volt Budapesten. A TEK is megjelent

    Kemény autós üldözés volt Budapesten. A TEK is megjelent


  • 47 sávot figyelnek összesen a szerdától már élesben működő új sebességmérők Budapesten

    47 sávot figyelnek összesen a szerdától már élesben működő új sebességmérők Budapesten


  • Utánfutó szabadult el az M3-ason. Önálló életre kelt a vontatmány

    Utánfutó szabadult el az M3-ason. Önálló életre kelt a vontatmány


  • Részegen, frontálisan tört rommá egy taxit a Fiumei úton a Suzuki sofőrje

    Részegen, frontálisan tört rommá egy taxit a Fiumei úton a Suzuki sofőrje


  • Kinyílt az ajtó, majd hullott ki minden (is) a Suzukiból. A megállás sem ment simán a sofőrnek

    Kinyílt az ajtó, majd hullott ki minden (is) a Suzukiból. A megállás sem ment simán a sofőrnek


  • Nem adta ki a drift egy veszprémi körforgalomban

    Nem adta ki a drift egy veszprémi körforgalomban


  • Csúnyán elintézte a BMW-t. Kőbányán, az Újhegy parkba sikerült landolni a sofőrnek

    Csúnyán elintézte a BMW-t. Kőbányán, az Újhegy parkba sikerült landolni a sofőrnek


  • Bent ragadt a vasúti átjáróban az autós, jött a vonat…

    Bent ragadt a vasúti átjáróban az autós, jött a vonat…


  • Újabb felvételt kaptunk a babát a hátán szállító rolleresről

    Újabb felvételt kaptunk a babát a hátán szállító rolleresről


  • Kisbabával a hátán, közel 50-nel száguldott egy elektromos rollerrel Budaörsön

    Kisbabával a hátán, közel 50-nel száguldott egy elektromos rollerrel Budaörsön